Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Lőrinczy Huba: Pillantás az éjszakába (Márai Sándor: Válás Budán)
LORINCZY HUBA Pillantás az éjszakába MÁRAI SÁNDOR: VÁLÁS BUDÁN „Engem millió és millió gyökérszál köt ehhez az osztályhoz, s ha akarom, ha nem, egyenes származékának kell tekintenem magamat, hiszen minden jót és rosszat tőle örököltem. (...) véremhez a középosztály van a legközelebb. Tőle tanultam az elfogulatlanságot, a szabadelvűséget, ebben az én osztályomnak, a középosztálynak hű tanítványa voltam. (...) Hogy meddig él ez az osztály, hogy pusztulásra van-e szánva, nem tudom. De hirdetem a divatos és könnyelmű sírbeszédekkel szemben, hogy ha megsemmisülne, olyasmi veszne el, annyi függetlenség, szeretetreméltóság, emberi nemesség, melyet érdemes megsiratni, olyan szépség, melyért érdemes volt élni.” Kosztolányi Dezső vallott így 1935-ben, épp az évben, amidőn napvilágot látott a Válás Budán című Márai-regény első kiadása s benne az alábbi passzus: „Ő ismerte és szerette ezt a szerény, úri középosztályt, amelynek tagja volt; egyetlen nagy családnak érezte, a család mítoszát érzékelte társadalmi szokásaikban, ízlésük az ő ízlése volt, s munkájában és magánéletében is felelősnek érezte magát jólétükért és biztonságukért” (13.). A mű főhősének, a szépreményű bírónak a meggyőződését foglalja össze ekként a narrátor, s aligha kétséges: rímel egymásra Kosztolányi vallomása s Kőmives Kristóf gondolata. S bár - tanúsítja a citátum - az Édes Anna szerzőjét is meglegyintette a középosztály pusztulásának sejtelme, ö még iparkodott elűzni magától az árnyakat. Márai regénye már komorabb és irgalmatlanabb. Noha nála is elvitathatatlan (és pótolhatatlan) értékek örököse s letéteményese a középosztály, könyvében a nyomaték nem erre, hanem inkább a riasztóan szaporodó válságtünetekre, az egyensúly- és biztonságvesztésre, a hagyomány megszentelte létforma kiüresedésére vettetik. A nagyvilág nyugtalansága beköltözik a kisvilágba, a társadalmi zavarodottság - a mű szavával: „idegesség” - az egyénekben folytatódik. Inognak, szétrobbannak sorra a házasságok, látszatokon nyugszanak, elhallgatásokkal, hazugságokkal telítődnek az emberi kapcsolatok. S a középosztályi lét és társas viszonyok válsága krízise szükségszerűen a személyiségnek is, intellektuális, morális, pszichikai értelemben egyaránt. A ráció az irracionálissal szembesül, a lélek tudatos szféráját aláaknázza a tudattalan, a nappalokat tagadják, visszavonják az éjszakák, a gondolatokat az álmok. Miként a regény egyik kulcsfigurája, Greiner doktor mondja: „... hinni, felfele nézni, az értelem felé. Ott fenn világos van... Csak a mélyvíz népes árnyakkal, utálatos hüllőkkel, csodabogarakkal, úsznak és mászkálnak a mélyvíz alján...” (129.). A személyiség válságát, meghasadtságát szimbolizálja a könyvben - ősi toposz! - a nappal és az éjszaka ellentéte, de erre utal már a Válás Budán székely népballadából kölcsönzött mottója is („Akit nappal épít: az éjjel leomlott”), s ez összefüggésben beszédes igazán a bíró neve: Kőmives Kristóf. Az ő - látszólag megingathatatlanul szilárd, hibátlan és makulátlan - életépületének fala is emberáldozatot rejt, vakolatába embervér vegyül, még ha hosszú időkig nincs is tudatában ennek, s személyes felelőssége rendkívül csekély is. A könnyed ígérgetés, majd az ugyanoly könnyed mulasztás tragédiát nemzett, s a szembesülés, a számadás éjszakáján a bírónak le kell számolnia önnön feddhetetlensége; bűntelensége mítoszával. S Kőmives Kristóf egyensúlyvesztése, gyarló voltának kényszerű megvallása jelképes: benne a középosztályi lét, morál, erő és biztonság megbillenése, értékének csökkenése tükröződik. A személyes sors — mint 821
