Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Tóth Zsolt: Kezdet és kifejlet (Karácsony Benő novellaciklusai)
tozóit vette körül megértő figyelemmel. Az egyik novella, & Beiratkozunk, amelyben az apa iskolai beíratásra viszi gyermekét, még egy izgalmas formai megoldással is fényt vet erre a beleérző tehetségre — ebben ugyanis egy helyütt az elbeszélő gondolataiban egység jön létre saját maga és fia között, minthogy úgy érzi, ismét ő áll a beiratkozás előtt, mint valamikor régen. A családi együtt-lét és együtt-érzés szolgáltatja tehát a hátteret a Napló-ciklusban megörökített apró-cseprő történetekhez, amelyekben Karácsony bensőséges élményeket emel be szövegeibe, s hoz összefüggésbe házastársi és apai elhivatottságának érzetével, miközben olyan hangulatot teremt, amelyben nem a hivalkodó, hanem az eredendően létező szeretet érződik. Van olyan vélemény is, s ez természetesen leginkább a Napló-ciklus darabjaira vonatkoztatható, amely szerint a családábrázolás meghatott líraisága Karácsony műveiben a Viktória-kor eszményeinek többé-kevésbé tudatos követése nyomán jöhetett létre: „Hosszabb műveinek visszatérő szólama, a bohém antikapitalizmus az elbeszélésekben és fragmentumokban nem fedi el, túlsúlyos ellenpontként, értékválasztását; alapvetően viktoriánus (nem szitoknak szánom!) kispolgári értékrendjét... Miért csúcspont a viktoriánus kor? Hiszen azóta sem ért véget a folyamat, a gyengédség egyre közelebb került a gyengeséghez, amint a testmeleg forradalma átalakította a családi életet, egyre több gyerekességet engedélyezve — eleinte a gyerkeknek, utóbb a felnőtteknek is. Az öntudatos és tartózkodó viselkedésnek egyre kevésbé van keletje, bevallható nem egy, korábban szégyellni való tulajdonság... de az a kor, mely éppen kimúlt, mire Karácsony írói pályáját megkezdte a húszas években, egyre familiárisabbnak látta világát, így a meghittség forradalmának lehetőségeit és következményeit bizonyos illúziókkal szemlélhette”.10 Azt a lehetőséget sem szabad azonban kihasználatlanul hagyni, hogy ennek az érzésvilágnak akialakulását a szerző személyes sorsával kössük össze. Ám a Karácsony életrajzából kiinduló eszmefuttatás másfajta következtetésekre vezethet: az erősen családcentrikus beállítottságra például más magyarázatot is képes adni, olyat, amely nem feltétlenül a viktoriánus, kispolgári szellemiség hatására utal. Hiszen Karácsony sohasem jutott el odáig, hogy tiszteletre méltó, jól szituált, háborítatlanul és kedélyesen élő polgárnak érezze magát, aki nyugodtan munkálkodhat azon, hogy családi életében évszázados polgári hagyományokat őrizzen meg és fejlesszen tovább, épp ellenkezőleg, ismétlődő személyes balsorsa és ugyancsak ismétlődő történelmi balszerencséje rendre kizökkentette őt a szokványos polgári érvényesülés pályáiról, s így még ha akart volna, akkor sem követhetett volna, sem gondolataiban, sem megnyilvánulásaiban, viktoriánus viselkedési mintákat, mert ehhez hiányoztak, pótolhatatlanul hiányoztak nála az alapok. Egzisztenciálisan csakúgy, mint emocionálisan. Egy elveszett generációhoz, s ezenfelül egy üldöztetéssel sújtott etnikumhoz tartozott, s ezért inkább a marginális létezés vált számára mindennapossá, a kívülállás magatartásformáinak alkalmazásában szerzett gyakorlatot. A Napló-ciklusban megjelenített ideális családmodell bemutatásáról ennek ismeretében viszont csak erős fenntartásokkal lehet elfogadni azt az állítást, hogy az különben eltitkolt kispolgári vágyakozásokról árulkodna. A családi harmónia ugyanis nemcsak a viktoriánus ihletésű polgári nyugalmasságot reprezentálhatja, hanem egy másik lehetséges megközelítés szerint, legalább ennyire jogosan, azt is el lehet mondani róla, hogy az egyetlen olyan békességforrás, amely még egy alapvetően ellenséges világban is megteremthető, s amelyből olyankor is hitet és erőt lehet meríteni, amikor a külső, a család határain kívül zajló élet már semmi jót sem ígér. S Karácsony Benő sorsa és ebből eredeztethető lelki alkata inkább azt a verziót igazolja, hogy a Napló-novellák meghatott családközpontúsága egy biztonságos léthelyzet iránti vágyakozás származéka - emiatt viszont a család összetartozása itt nem reprezentatív, hanem defenzív jellegűnek tekinthető, vagyis vélhetően nem a viktoriánus kor, hanem a közép-európai régió mélylélektana mutatkozik meg benne. 819
