Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Tóth Zsolt: Kezdet és kifejlet (Karácsony Benő novellaciklusai)
A gyulafehérvári alkotások szorosabb összekapcsolódásakor már feltűnhetett, Karácsony bizonyos témák és hangulatok kapcsán előszeretettel hoz létre olyan szövegsorozatokat, amelyek egyfajta ciklussá állnak össze. Kolozsvárott, ehhez hasonlóan, két novellaciklus is született a szerző e hajlandósága jóvoltából: a Mihalka-ciklus, amely állandó szereplők körül kibontakozó humoros történeteket fogott össze, s az önéletrajzi ihletésű Napló-ciklus, amely a családi élet apró, jelentéktelen, ám mégis sokatmondó eseményeit dolgozta fel. A Mihalka-ciklus darabjai, amelyek az első kolozsvári publikációik közé tartoznak, vagyis még a húszas évek elején keletkeztek, arról is nevezetesek, hogy ezek tették először sokak számára ismertté Karácsony Benő nevét. E sikerszéria továbbá az olvasóktól felé áradó elismerés közvetlen átélésével is megajándékozta a szerzőt, aki erre a véletlennek köszönhető élményére vallomásaiban is szívesen kitér: „Első komolyabb sikeremet »Elszívják a szivaromat« című beszélyemmel arattam. Ez az aratás akként történt, hogy az utcán elhaladt mellettem két siheder és az egyik azt kérdezte a másiktól: - Olvastad az Elszívják a szivaromat? — Nem — mondta a másik. — Mi az? — Ki volt téve az újságba, jót röhögtem rajta. — Muris volt? - Rém muris. Egy pasinak volt egy szivarja... A többit aztán nem hallottam. De nagyon elégedett voltam magammal”.5 A szellemesen megírt, ötletes és vidám humoreszkek szerzője azonban a művelt közvéleményben rögvest besoroltatott a tömegszórakoztatással foglalkozó toliforgatók táborába, vagyis tán ezektől az írásoktól eredeztethető a Karácsony fogadtatásában a későbbiekben mindig is kimutatható kettősség: az olvasók részéről megnyilvánuló tetszésnek és az irodalmi élet által érzékeltetett hűvös távolságtartásnak az egyidejű jelenléte. „S kétségtelenül ez a ciklus a magyarázata annak a nagyon is elterjedt irodalmi babonának — írja Baróti Pál6 —, mely Karácsony Benő műveit egyértelműen »humoros írásoknak« tekintette, valamiféle bohóckodásnak, s a két világháború között nemcsak tápot adott lekicsinylésüknek, hanem akadályozta értékei felismerését is.” A ciklust alkotó négy írásban (Dinnyebefőtt, Elszívják a szivaromat, Pillanatnyi segély, A fiam munkában) azonban a derűs, felszabadult hangvétel olyan embertípusok találkozása nyomán alakul ki, amelyek nemcsak humoros helyzetek létrejöttében részesek, hanem különböző, ám egyaránt aktuális társadalmi karaktereket képviselnek: „a Mihalka-ciklus... a passzív és agresszív kispolgári as ság szembeállítása, amelyek egyazon életszemlélet és lényegében azonos életstílus végleteinek kaján összevetésével teszik nevetségessé e végletek összegét is”.7 Mihalka és Mihalkáné buta és kisszerű nyárspolgárok, a szerzés, a hírvágy megszállottjai, akik szemérmetlenül vetik rá magukat a nyerészkedés és a szószátyárkodás bármely lehetőségére. A szomszédjukban lakó fiatal házasok ellenben visszahúzódóan élnek, amolyan szolid, ártalmatlan entellektüelek, akik nehezen viselik a harsány Mihalkáék látogatásait, amelyek rendszerint alattomos célzásokkal tarkított társalgásokból és a féltett tárgyak gátlástalan kölcsönkéregetéséből állnak. Az eseményeket a családfő, egy doktorátussal is rendelkező íróember egyes szám első személyű előadása nyomán követhetjük, aki ösztönös ellenszenvvel viszonyul a „kedves” szomszédokhoz. Bár a vendégek és a vendéglátók gyökeresen különböző alaptermészetűek, mégsem szikrázik fel közöttük semmiféle összezördülés, hisz mindkét fél mereven tartja magát a polgári jólneveltség diktálta udvariassági szabályokhoz. Ilyen körülmények között azonban, szinte törvényszerűen, az erőszakosabb lelki alkatoknak kellene győzedelmeskedniük, vagyis Mihalkáék elvileg akadálytalanul keseríthetnék meg gyámoltalanul illedelmes és végtelenül tűröképes szomszédjaik életét. Ezzel szemben a ciklus minden egyes darabját olyan csattanó zárja, amely után mégis Mihalkáék rovására derülhetünk, s jóízű nevetéssel búcsúztathatjuk a vert seregekként elvonuló betolakodókat. A szomszédjai zaklatásának kitett, minden harciasságot nélkülöző kis család valahogyan tehát mindig megmenekedik, s az ideiglenesen megzavart békesség rendre visszatér közéjük. 816
