Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Besenyő Sándor: A nagyszentmiklósi kincs 2-ik és 7-ik számú korsójának egymáshoz való viszonya és napkultuszi jellege

mondjuk, hogy a nap felkel és lenyugszik, holott tudjuk, hogy ez nem felel meg a valóságnak: látszatfelfogás szerint állapítjuk meg a tényállást. A régi ember azonban a látszatot ténynek is vette s ehhez fűzte mitológiai elképzeléseit.

Az első kép a napkeltét, a nap születését ábrázolhatja. A 2-ik korsó négy alakban mutatja be a napot. A napkorong felületén négy képábrázolás látható, amelyeknek biztosan kell valami formában egymáshoz közüknek lenni: ezt állítja mindenki, aki a kinccsel foglalkozik. Csak az a kérdés, hogy hol induljunk el. Szerény véleményem szerint a legtermészetesebb, ha a párzás képét vesszük kiindulópontul. Ebben a képben sokan Emese álmának vetületét látják. Van azonban olyan vélemény is, hogy az égberagadtatást ábrázolná. Már fentebb említettem, hogy miért tartom az előbbit helyesnek. Györffy György is úgy véli, hogy „a jelenet Emese álmát mutatná a szassza- nida ötvösművészet formanyelvén visszaadva”. (Szentm. kincs. László Gy. 61a.)

A második kép szimbolizálná a nap diadalútját földi másának, a fejedelemnek megjelenítésével. Nyugatibb területen ezt a jelenetet egy kissé másképp szokták ábrázolni: tüzes paripák ragadják a nap világába az élőlényeket, mert a nap az eredője, de az élet fenntartója és virágoztatója is. A korsó képén azonban a földhözragadtság, a földön járáson van a hangsúly. A díszmeneten haladó fejedelem képén beszédes módon tűnik elénk őseink hitvilágából az, hogy a legyőzött ellenség a túlvilágon szolgálja legyőző urát. Markában tart egy letiport ellenséget, s a nyereg kápájában is egy levágott fej lóg. A ló és lovas hasonmása egy trák területen talált képen is látható.

A harmadik kép a nap leáldozását jelképezi. A vadállat a dámvadat nyakszirten töri. Ez az ábrázolási mód gyakori a sztyepp területén, s a magyar kőfaragásban is megtalálható (1. a székesfehérvári bazilika román kori kőfaragványát). A szarvasnak a naphoz kapcsolódó viszonya a sumér világtól a hatti őshazánkon keresztül a nagy- szentmiklósi korsó keletkezése koráig számos lelettel igazolható, egészen a Szent Lászlód váci jelenetig. A kereszténység a szarva közt hordozó napot a kereszt jellel cseréli fel. A szarvas kimúlása a napnyugtát ábrázolja.

A negyedik kép a nap halálának legyőzését ábrázolja. Az oroszlánon ülő, oroszláni erővel rendelkező hős legyőzi a nap életét kioltó fenevadat: s így utat ad a nap újjáéledésének. Az ősember úgy sem vélte azt, hogy a nap teljesen kimúlik. A földalatti útjában csak alszik, s a homályos hold alakjában halad kelet felé: vagy az északi homályos tájakon, ahol a hal viszi a hátán. Ez az ősi felfogás él még ma is a püspöki süveg formájában a keresztény világban is. A magyar paraszt csukafejnek hívja a püspöki süveget. Jó megfigyelő. Igaza van.

László Gyula professzornak előadtam elképzelésem rövid foglalatját, s engedélyével közlöm felfogását róla. Hozzá, könyve megjelenése óta, több megoldási lehetőség is befutott, de szerinte az általam vázolt a legvalószínűbb. Igaz hozzátette, hogy esetleg: „más megoldás is lehetséges”, amit én sem tagadok. Sajnos egy rövid cikk keretében nem lehet a napkultusz történetét kellő, kimerítő módon ismertetni. Tudatában vagyok annak, hogy enélkül érvelésem ereje is nagyban legyengül. Remélem, hogy módom lesz idővel erre is. Eddig az itthoni közlés elől el voltam zárva, mert emigráns létemre még azt sem engedték meg Jóakaróim”, hogy mások (itthoniak) közvetve ismertessék kutatásaim eredményeit. Amikor László Gyula professzor mégis áttörte a zárlatot, s a finnugor elmélettel kapcsolatos felfogásomat közölte, két munkájában is kifogásolták, hogy azt a tényállást szegezte le, hogy Besenyő Sándor „honfitársunk”, s csak azt közölhette könyvében, hogy „Bécsben élő” ember vagyok, akinek a magyarsághoz semmi köze, mert emigráns. (Idegenek ítélkeztek magyarságunk felett.)

A 7-ik korsón, amint említettem már, a napnak a tavasz és az ősz évszakok vannak ábrázolva mitológiai képekben. A motívumok gyökereinek ideje messze visszanyúlik Homérosz idejére, amikor a kentaurusz-tárkány fantasztikus emberfejű ló képe még mitikus elemként uralkodott. Míg a 2-ik korsó elemeit a sztyepp területén (a magyarság honfoglalás előtti tartózkodási helyén) találjuk szasszanida és görög művészeti beütéssel, addig a 7-ik korsó elemei kimondottan görög földi elemekkel bővelkednek:

799