Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Pusztai János: Önéletrajz

kellett szállniuk. Néhány órai várakozás. Mátis Karolát és a gyerekeket melegben akarta tudni, az Anya-Gyermek szobában. Zárva volt, tűz nem égett benne, Mátis lejárt, nála felejtett újságíró-igazolvánnyal rohangált a peronon, majd irodáról irodára: de neki így ipeg úgy, mert ha nem... A szoba megnyílt, befűtötték, Karola szundíthatott, Mátis pedig tovább emészthette Janit Méccsel, a vallásos irodalommal, a babtistasággal. 0 is prédikált már a szószékről, ajaj, nem akárki. Ababtista esküvő után betintázott; kitört belőle a költő. Költő vagyok!, kiáltotta sógora házában a mellét döngetve. Jani józanon lapult; alig várta, hogy előző napi ittasságát kiheverje. A „csatakancával” persze, „összejött”. Lehetett vagy százhúsz kilós, hozzá méretezett „öllel”; Jani ámuldozhatott, hogy nem kínozza hányinger. A költői mivoltával hetvenkedő Mátis úgy észlelte, a jelenlévők nem hisznek neki. Földhöz csapta vastag poharát, az szétment, szilánkjai sokáig csikorogtak a cipő-, bakanesés csizmatalpak alatt. Jani Icára gondolt: „Azért csak tudhat valamit rólam”. Szeretett volna otthon lenni. A savanyú szilágyballai bor égette gyomrát.

755