Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Határ Győző: Életút
ahol a nép vesz el a front! - a front hinnétek el - (egy zárkaablak énekel: mint üveg mögül a béna hal ha élni - úszni még akar a szája tátog: néma dal és gombszemén kemény a fal) KL Azt hiszem pedzem már. A levegőben volt, hogy ez a mindenki által pokolra kívánt „paradicsom” egyszer óhatatlanul véget ér. De mi volt előbb: a szerbek szagot kaptak, hogy az első SS-egységek befutottak a városba? Vagy alkalmasnak vélték a pillanatot, hogy kirobbantsák a zendülést és kínos, váratlan meglepetésként hatott, hogy nyakukba kapták a motorizált SS-t? Lorcsikám, a hivatalos változat szerint 1944. március 22-én, a késő délelőtti sétán a szerbek, a szemközti ügyészség második emeleti ablakaiban „mozgást” vettek észre s egyik-másik elsuhanó, letekintő árny mintha náci SS-katona lett volna. Se megerősíteni, se megcáfolni nem tudom. Én is ott voltam azon a sétán, de semmit nem vettem észre; „fejedelmi” kolduskényelemben üldögéltünk szalmazsákjainkon ebéd után, luxus melegholmijaink, sakk-készleteink, expandereink s más primitív tornaszereink, rajzmappáink, egyetemi tankönyveink közepette, amikor heves ajtócsapkodásra lettünk figyelmesek. Sem „Imre bá” (Gájer Imre), sem a Kánya (a zárkakollektíva vezetője) nem tudta, mi készül. A szerbek nem számítottak se a magyarokra, se a ruszinokra - egészen addig, amíg a szerbek fel nem rántották a zárka ajtaját és be nem kiáltották magyarul:- A hegyekbe! Elkésve értek fel hozzánk a második emeletre, addigra már körülözönlötte az épületet a motorizált SS s a kitörés csatája jóformán eldőlt. Imrével elsőnek ugrottunk ki (Tibor és Gábor más zárkában volt), csak a kollektíva maradt veszteg, alkalmasint a „helyes lenini álláspont” kitárgyalására. Szerb és magyar ordibálás, visítás, amilyet csak disznóöléskor hallani, lövések visszhangos dördüldözése; bakancsos rohangálás a kongó lépcsőházban - a zárkák tárva- nyitva. A földszintig futottunk s a látványból, odavetett félszavakból kialakult a vesztett csata képe. Szűcs Iván fehér halinabundás, magas alakjára emlékszem, amint pisztollyal a kézben maga mögé küldi a Huszár fiúkat, azok meg, ugyancsak revolveresen, a lányokat visszaparancsolják zárkára. Kiderül, hogy a lefogott, megkötözött őröket az áruló szakács kiszabadította s amíg azokat 719
