Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Páskándi Géza: Mátyás és a bolondériák vagy: a magát védő szobor (regejáték) I.

badságharcba, és mink melléje áll­tunk! LÓ Azt a jó sarkantyúját! NEGYEDIK Dicsőséges császárunk akkor indult hadba a hűtlen felkelők csapatai ellen! HARMADIK Nem hűtlen felkelés te, hanem: szabadságharc! NEGYEDIK Nem szabadságharc te, hanem hűtlen felkelés! (Egymásnak mennek karddal.) MÁTYÁS Hé, Ikeresztendők, adok én nektek verekedni! Csinálok én belőle­tek oly ikerördögöt, amilyent utoljára Kolozsvárban láttam! FÉLNÓTA Úgy biza felség! Kössük össze a sarkantyújukat! (Mátyás szablyával kiveri kezükből a kardot és egy madzaggal - Félnóta is se­gít — ügyesen összekötik.) MÁTYÁS No most már mehettek! FÉLNÓTA Várjon felség! Hé, merre vannak az ezernégyszázas évek? HARMADIK (jobbra mutat) Vigyázz felség, ne hallgass a labanc-magya­rokra! (Ezt bizalmasan súgva.) NEGYEDIK (balra mutat) Arra! Fel­ség, nehogy ügyet vess a kuruc-ma- gyarokra! (Mátyás füléhez hajol.) MÁTYÁS Jobbra-balra, osára-hojszra! No tisztuljatok! És többet nékem ne veszekedjetek! Egy év egy esztendő le­gyen a magyarnak! A KÉT ÚTJELZŐ (összekötött sarkan­tyúval, ugrálva, időnként egymásra nyelvet öltvén távolodnak.) — Szabadságharc!- Felkelés!- Szabadságharc! — Felkelés! (Már eltűntek, s még mindig hallatszik konok hangjuk.) MÁTYÁS Ó Uram, Teremtőm, egymást marják, s közben ki tudja ki leselkedik rájuk... (Jól körbetekint.) Hijnye, is­mét mozog a híd! (Felsietnek.) FÉLNÓTA Érzitek, miként roha­nunk! És a szivárvány minden színe megérinti egymást! Találkozik a kék a sárgával s lesz belőlük zöld! Talál­koznak a színek - párhuzamban! Meg­érinti a piros a mélykéket, s lila lesz belőlük! Ha nem találkoznának so­ha, nem lenne lila, zöld, narancs- sárga... A találkozás kiegészülés... Hát csak ez a két egyesztendő ne tudna megférni! MÁTYÁS Sarkantyúknak összekötése nélkül, - ezt is tegyük hozzá. (Ujját felemeli.) LŐ Nézzétek csak, hátha ez jobb utat mutat! MÁTYÁS (A hídról letekintve.) Isten hozott, jó ember-esztendő! Jó eszten­dő- ember, téged hogy is híjnak? ÖTÖDIK ÚTJELZŐ (fólpislog) De ma­gas lóról beszél, hallja kend! LŐ Hát még ha az én nyergemben ülne! FÉLNÓTA Megmondanád kedves ne­vedet? ÖTÖDIK (sunyin hunyorog) Ezeröt- száztizennégy. Hát ti?! MÁTYÁS Útkereső vándor! Mind azok vagyunk. Megmutatnád, jó atyafi, merre van az ezemégyszázkilencve- nes év? (Az „év” bizalmatlanul mére­geti őket, aztán kiböki.) ÖTÖDIK Ühüm, akkor halt meg a ki­rály. Mátyás. No ott van mindjárt a kanyar után. Én mentem! (Eltűnik.) LÓ No ez nem volt barátságos ember. Nem ám, azt a hétzabláját! FÉLNÓTA (az útjelző után) Nem vet­ted észre, királyom... ahogy napról- napra kopott nemesi bocskorunk az úttól... LÓ Meg patkóm és patám... még állva is nyüvődött... MÁTYÁS Bizony észrevettem, nagysá­gos bolondom! Ahogy elvásott lábbe­link sarka, no úgy kopott a dicsérő szó is a nevem elől. FÉLNÓTA Ez az! Előbb azt mondták: áldott, igazságos, édes király, miegy­más... Aztán meg idejutottunk: Meg­halt Mátyás. Punktum. Mondhatom, szép kis fajzat volnánk. MÁTYÁS Ne búsulj, az egész világ ilyen. Ahogy közeledünk saját időnk­höz, annál több a haragos, irigy. Saját évszázadában senki se próféta, tekin­tetes bolondom! FÉLNÓTA Pardon! Imént még nagysá­gos bolond voltam! 687

Next

/
Oldalképek
Tartalom