Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Roman Miminosvili-Guram Pandzsikidze: Az igazság Abháziáról
játszott a vidék kulturális életében. Először születtek intézkedések arról, hogy az iskolákban oktassák az abbáz nyelvet, megalakultak az első abház műkedvelő színházi csoportok, 1918-ban Szuhumiban színházművészeti főiskolát nyitottak. Az Abháziéban megvalósított nyelvi politikáról a szerzők az alábbiakat írják: „Még egy figyelemreméltó vonás, ami a grúz soviniszták igazi szándékáról tanúskodik az abházok asszimilálása érdekében. Annak ellenére, hogy Abháziéban itt-ott megmaradtak az orosz iskolák, az abház nemzetiségű gyerekeknek megtiltották, hogy ott tanuljanak, csupán egyetlen út állt nyitva előttük; a grúz iskolák...” Ezek az állítások egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak. A gali körzet orosz iskoláiban 1987-88-ban 2394 tanulóból 1802 volt a grúz. Ha egy grúz körzetben ez a helyzet, akkor vajon milyen lehet másutt? Hogy lehet, hogy a grúzok megtiltják az abházoknak, hogy orosz iskolában tanuljanak, közben ők maguk oda járatják saját gyerekeiket? Az ,Abház levél” szerzői, miként a többi, hasonló hangnemű felhívás írói arra hivatkoznak, hogy egy bizonyos időben az abház iskolák zárva voltak. De vajon milyen abház iskolákról van szó? Mielőtt válaszolnánk erre, feltétlenül magunk elé kell képzelni a mostani abház, őszét és más nemzetiségű iskolákat az autonóm közigazgatási területeken. Nemzeti középiskola, mint olyan a Szovjetunió autonóm területein nem létezik. Csupán alapfokú oktatás van ötödik osztályig, utána az oktatás orosz nyelven folyik tovább. Úgy gondoljuk, hogy nem csak az abházok, de mi, grúzok is mindent el kell hogy kövessünk, hogy Grúzia területén mind az abház, mind az őszét iskolák is teljesen nemzeti jellegűek legyenek, pontosan úgy, ahogy a nálunk működő örmény vagy azerbajdzsán iskolák. Jó lenne, ha az Abház levél” szerzői gondoskodnának róla, hogy minden tantárgyból legyenek abház nyelvű tankönyvek az igazából nemzeti abház iskolák számára. A XIX. századtól a nemzeti felszabadító mozgalom lelkes vezetőinek - Ilia Csavcsavadzének, Akakij Ceretelinek, lakóba Gogebasvilinek és másoknak a törekvéseit követve megindult és ma is folytatódik (sajnos eredménytelenül) a harc, hogy az abházok abházok maradjanak. A birodalom híveinek szemében az effajta törekvés bűnnek számított. Ám sajnos számos abház szemében mi voltunk azok, akik meggátoltuk eloroszosodásukat. Ezt a „bűnt” magunkra vállaljuk. Mellesleg, helyénvaló megemlíteni azt a tényt is, hogy az Észak-Őszét Autonóm Köztársaságban nincsenek őszét iskolák, míg a Dél-Oszét Autonóm Területen vannak, sőt, főiskola is működik. Lehet, hogy az olvasó meg fog lepődni, hogyan lehetséges, hogy 83 ezer abház ráerőlteti az akaratát 213 ezer grúzra. Ahogy már említettük, az abházok Abháziéban privilegizált osztályt képeznek. Az autonóm köztársaság teljes adminisztratív vezetése, kezdve a területi pártbizottságok első titkáraitól, a kisebb intézmények igazgatóitól, helyetteseitől egészen a közönséges diszpécserekig ebből a kategóriából kerül ki. Ha pedig más nemzetiségek képviselői is dolgoznak, ez csak azért van, mert az abházok képtelenek átfogni egész autonóm köztársaságukat. A levél szerzői felsorolnak néhány magasabb vezetői posztot, melyeket szerintük „hagyományosan grúzok töltenek be”, például a minisztertanács elnökéét, s elfelejtik, hogy a területi pártbizottság 641
