Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Pusztai János: Önéletrajz
ajtajú klozetten kuporgott, nagydolgozott, az EGYIK meg csak pukk! Elküldte a pajtását deszkát árulni. Dum-dum golyóval, amely a fél hátát kivitte, tüdőstől. Kónyát nagy meglepetésre kiengedték, de úgy néz ki a dolog, hogy meggárgyult. Jár-kél, senkit sem ismer meg, magában beszél. Tejfelt veszünk, paszulyt eszünk. Tejfelt veszünk, paszulyt eszünk. Ez a szövege. Bogina öcséddel, Józsival kérdezteti, mikor mész már iskolába? Attól tart, lemaradsz a többitől, megkell buktasson. Janit az esetleges osztályismétlés elborzasztotta, erősítgette anyjának, jól van, vigye haza, sírt is, jött Ferestrau-Fúrész Bartolomeu doktor, megnézegette. Viheti, Pászkánné, a fiú egészséges már, mint a makk, Janival nyulat lehetett volna fogni, annyira fellelkesedett, az osztályban régi helyére ült, az első padba, büszke volt a bekötött fejére, Bogina, a fekete öltönyös, behemót tanító, büszkeségét azonnal letörte, elhervasztotta. Te ki vagy?, formedt rá, holott az operáció előtt ő volt a legjobb tanulója, nem ismerte meg vagy nem akarta megismerni, hátrébb is parancsolta, mert nem virág, hogy szagolja. Az írónak nem esne rosszul, ha ilyesmit dörzsölnének az orra alá, de Jani napokra elkenődött. Nem tudta, milyen kevés jelentősége van annak, hogy orvosságszagú. Az orvosságszag elszáll, a kommunizmus marad!, nyilallik az íróba ezerkilencszáznyolcvankilenc május tizedikén. Az is furcsa, hogy már harmadnapja az álmai is cserbenhagyják. Talán csak nem a politika cicázik vele? A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Kádár Jánost felmentette elnöki tisztségéből. A hivatalos közlemény egészségi okokra hivatkozik. Úgy szokás. Ezután derül ki, hány pénzt ért Kádár János. Ő a Jani szülei által oly sokat emlegetett serkék közül való, akik (amelyek) jobban csípnek, mint a tetvek. A serkék kikeltek és „kimutatták foguk fehérét”. Lábuk alatt romokban hever a fél Európa. Az író, nehogy közhelyek ismételgetésébe bonyolódjék, visszasompolyog a múltba. Bámulja Janit, milyen merészen kószál az elhagyott honvédlaktanya különböző raktáraiban. Gyurival, Lacival, Józsival egyetértésben szert tehetne gépfegyverre, golyószóróra, géppisztolyra, puskára, robbanóanyagokra, málédarára, korpára, zabra, búzalisztre, borsóra, bükkönyre, babra, étolajra, de nem, neki mindez nem kell, ő pillanatnyilag a síléceket kedveli, mert nyakukon a tél. Megtanul sízni, csak ne essen fejre. A feje kényes. 61. Az Önéletrajz I. alább következő, hatvanegyedik fejezete véglegesítésének megkezdése előtt fél nappal, ezerkilencszázkilencven május huszonnegyedikén, este kilenc órakor arról értesült az író, hogy nagyobbik bátyja, a hatvanadik évében járó Gyuri, a nyugdíjas kovács, a hajdani Szerkekutya úgynevezett fekete sárgaságban meghalt. A szomorú hírt öccse, Józsi közölte vele telefonon. Józsi nem tűnt lesújtottnak, de talán még elfogódottnak sem. Hangjában inkább enyhe káröröm bújócskázott némi kajánkodással: íme, a Nagybányán begubózott, számára elöl vashatatlan, megemészthetetlen könyveket „valahonnan kiíró” Jani, a „felvágós testvér” azért is arra kényszerül, hogy „tiszteletét tegye” Szatmáron. A lógós ló elégedettsége a rudas és a nyerges istrángszaggató erőlködése láttán. Annak idején, a mindenki kénye-kedvére hagyott nagybányai honvédlaktanyában, a sílécek, síbotok válogatásakor sem 57
