Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Pete György: Trianon kísértete lebeg Grúzia felett?
szélybe került grúz királyságok ugyanis a 18. század végén az orosz cár védelme alá helyezkedtek. A cár azonban kijátszotta őket, vállalt kötelezettségét nem teljesítve kiszolgáltatta az országot a perzsáknak, akik a maradék grúz katonai erőt megsemmisítve feldúlták az országot. Ezt követően 1801-ben I. Pál cár egyszerűen a birodalmához csatolta Kelet és Nyugat Grúziát. Egy évszázadra felszámolták az autonom grúz egyházat is a moszkvai patriarchátus alárendelve azt. Érthető, hogy ettől kezdve a függetlenség visszaszerzése volt legfőbb célja a grúz értelmiségnek és népnek, melyet a 19. század elejétől fogva szinte permanens oroszellenes felkelések mutatnak. A renitens, „rebellis” grúzokkal szemben az orosz, majd a szovjet hatalom a folyamatos betelepítések és kitelepítések taktikájához nyúlt, az idegenek, a kisebbségek javára változtatta a etnikai és hatalmi viszonyokat ahol tehette. Amikor pedig szükséges volt ki is játszotta ezeket a kisebbségeket a többségi grúz nemzet ellenében. így volt az 1918-21 között fennállt első független grúz köztársaság esetében is. Ehhez a recepthez folyamodtak 1989 után is, amikor a grúz ellenzék rohamosan nyert teret, és előre lehetett látni, hogy a választásokon legyőzi majd a kommunistákat. Ekkor született az abháziai forgatókönyv Moszkvában, feltehetően a KGB berkeiben. Ekkor szüleit a Lichni levél, amely azonban akkor nem érte el célját, mert az ellenzék vezető erői - okosan — nem Abházia függetlenségi szándéka ellen, hanem egész Grúziának, beleértve Abbáziát is függetlenségéért indítottak harcot. E megegyezést, megbékélést remélő szándék hatja át Guram Pandzsikidze és Roman Miminosvili válasz- röpiratát, mely megvilágítja az egész probléma mesterséges jellegét. (Érthetően ekkor még óvakodtak attól, hogy a szovjeteket is megvádolják.) Sajnos a szándék nem talált viszonzásra, sőt, később a már függetlenségét kikiáltó Grúziában 1991-től nyílt fegyveres harc alakult ki. Őszét és abház területeken, mely 1992 őszén vett tragikus fordulatot Abháziéban. Miután Pandzsikidzéék írása 1990-ben jelent meg, nem árt röviden utalni a frissebb történésekre. 1992 elején — hibái miatt - polgárháború mozdította el az elsöprő többséggel megválasztott elnököt: Gamszahurdiát, aki a csecse- nekhez menekült, s maga is ösztönözte a hazája elleni fegyveres harcot. A hazahívott Sevardnadze rendezni próbálta a feszült helyzetet. A megegyezés feltételéül szabott kéréseket a megegyezést kereső Sevamadze teljesítette. Többek között kivonta Abháziából a grúz katonaságot és nehézfegyverzetet. Helyükbe oroszok vonultak, akiknek támogatásával a megállapodást felrúgva az abház szeparatisták jelentős területeket vontak ellenőrzés alá, vérfürdőt, valóságos genocídiumot rendezve Gagrában. Harcaikat nyíltan támogatták a fanatikus csecsen és kozák zsoldosok és főként korszerű fegyverekkel, katonai tanácsokkal a békefenntartókként idehelyezett orosz haderők. Az orosz buzgalom érthetően megnőtt azután, hogy Ukrajna önálló államként különvált. Ezután ugyanis méginkább felértékelődött Abházia, egyrészt csodás üdü- löterülei, másrészt a Fekete-tengeri flotta számára égetően fontos elhelyezés szempontjából számbajöhető kikötői miatt. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy az Észak- Kaukázusi Népek Konföderációja is igényt formál Abháziára. Iszlám fundamentalista államtervük szerint Szuhumi kellene, hogy fővárosuk legyen. A nemzetközi közvéleménybe azért szuggerálják egyre tudatosabban a manipulált információkat, hogy a grúzok - úgymond - „elnyomják kisebbségeiket” Grúzia „birodalom a birodalomban” stb, hogy előkészítsék esetleges felosztását. így történt ez annak idején Trianon előtt is. Tudjuk, akkor is több évtizedes sajtópropaganda dolgozta meg a világ közvéleményét arról, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia, de legfőképpen Magyarország elnyomja a szlovák, román, horvát, szerb kisebbségeit. Hogy a határok immár ma sem megváltoztathatatlanok Európában azt bizonyítja Jugoszlávia és mindenekelőtt Bosznia esete. A liberális eszméken nevelkedett nyugati közvélemény ugyanis azt feltételezi, hogy etnikai konfliktusok esetén mindig a kisebbségnek van igaza. Ez a legtöbb esetben így is van, de Abháziéban a helyzet visszájára fordult: a többség kényszerül védekezni a kisebbség kívülről szított és 607
