Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Pusztai János: Önéletrajz
Az emeletes üstnek ágy- és alsóneműk kifőzését kellett volna szolgálnia, de a tervezés hibájából az egymás fölé helyezett edények csupán vassisak nagysá- gúakra sikerültek; alig fér beléjük valami. Szaporátlanok. Az író idevágó észrevételeit előadta Csopla Árpádnak, mire ő Ceau$escut hatökörnek nevezte. Mit vársz tőle, apám?, kérdezte megrovóan. Az író ekkor már két ficánkoló román munkásnővel és Chila Gábor nyugdíjas nyomdásszal, fiatalkori barátjával egy lovasfogaton a szatmári Zsadányi úton lefelé, a Szőkemocsár irányába zötykölődött. A Markovics-tagtól nem messze, a nagyréti Endrédi-taggal egy irányban, a vasúti őrház előtt megálltak. Az őrházba, mintha hiányzott volna az út felőli fala, teljes szélességben beláthattak. Bent alacsony asztalon forró, gőzölgő fasírtokkal tele gyékénykosár állt. Az író kívánta a fasírtot, de figyelmét egy óriástojás vonta magára. Hegyével az égnek ült az út bal szélén, a fűben. Az egyik munkásnő felugrott a szekérben és csihés kiabálásba kezdett: Ni, pulykatojás! Ni, pulykatojás! Ezt a hangoskodást az író ébredésekor összehasonlíthatta Janinak azzal a hajdani hangoskodásával, ami fül- baja rohamos rosszabbodásához vezetett. A Bányavasút utcán vonatozva, egy hosszan, erőteljesen meglökött lapos, bányafa szállítására alkalmas csillén állva azt kiabálta az óvatos vagy gyáva Szabó Hendriknek: készüljön, kösse fel a gatyáját, mert a hamarosan kezdődő harmadik osztályban három nyelven fognak tanulni; magyarul, románul és oroszul. Jobb fülében ekkor nagyot roppant valami. Nagyobbat, mint addig bármikor. 60. Dr. Ferestrau-Fűrész Bartolomeu (az oroszok bejöveteléig dr. Fűrész Bertalan) orr-fül-gégész várószobája kábé négyszer négy méteres alapterületű helyiség lehetett. A bejárattól jobbra is, balra is hajlított támlásszékek sorakoztak. Jobb oldalt a székek sorát egy ugyancsak gőzölt fából készült, kerek, magyar népi varrottassal letakart asztal törte meg. A tulipánokat és kontyos madarakat ábrázoló térítőn legyezőszerűen szétrakott folyóiratok hevertek. A folyóiratok címét az író ma már képtelen felidézni, mint ahogy abban sem biztos, mik voltak láthatók azokon a vékony, aranyozott keretekbe foglalt, színes lenyomatokon, amelyek a falakon függtek. Leginkább a kellemes tisztaságra, a jó melegre és a rendelőből fehér köpenyben, mosolyogva kilépő, középkorú, testes, frissen borotvált, zsidósan pufii doktorra emlékszik. Miután megtudta, mi a panasz, Janit a rendelőbe tessékelte, leültette, füleit nyeles tükröcskével vizsgálgatta, hümmögött, majd visszaadta az anyának. Fültőmirigy-gyulla- dás, mondta olyan természetes hangon, mintha a látleletet nem az anyával, a négy osztályt végzett Pászkán Györgyné Ciprok Máriával, hanem valamelyik kollégával közölné. Az anya, hogy ne tűnjék tudatlannak, jobb kisujjával szája mindkét sarkát töprengve megtörülte: Igen, igen. Köszönjük szépen. Kifizette a vizsgálatot, Fűrész doktornak a forró sópakolásra vonatkozó tanácsait még egyszer meghallgatta, aztán indultak haza. Ezután magadban fogsz jönni, nézz szét alaposan, nehogy majd eltévedj nekem, okította Janit. Jani gondolatban a betegsége nevét ismételgette: fültőmirigy-gyulladás, fiiltőmirigy- gyulladás. Roppant előkelőén csengett, csilingelt fiilében ez a szó. Akár a mellére is kiírta volna. Menne az utcán és mellén, bal oldalt ott aranylana: 54
