Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 6. szám - Lőrinczy Huba: "... az író legfőbb feladata a nevelés" (Márai Sándor: Ihlet és nemzedék)
szavakkal dicséri — noha maga nem műveli - az anekdotát (157-158.), a verses regény műfaját szívesen látná újjászületni (181.), ez időben még lehetségesnek tartja a műfordítást (145., 185.) stb. Itt-ott Márai műhelyébe, epikusi alapelveibe is bepillanthatunk: „... minden nagy epikának (...) egy igazi hőse van: az idő” (100.), Móricz ^Legnagyobb akkor, mikor nem is szól közbe - minden író ilyenkor legnagyobb -, mikor a látomás beszél...” (193.), „... én (...) lelkesen és öntudatosan vagyok cselekményellenes” (201.) etc. S egy szándéktalanul baljós, Márai jövőjébe mutató mondat: „Minden napló menekülés” (29.)... A kötethez csatolt, tizenkilenc oldalnyi Névmutató csüggesztő avagy fölháborító — kinek-kinek indulata, véralkata szerint. Adatai, apró „szócikkei” hiányosak, pontatlanok, megbízhatatlanok; amerre nézünk, hibát lelünk benne. Ilyképp funkciója ellátására teljességgel alkalmatlan, s mondjuk ki: méltatlan a szerzőhöz és művéhez. Csak néhány példával élve: Jókai egyszerűen kimarad, holott neve sűrűn felbukkan a könyvben, s Márai vallomásos esszével is hódolt neki (131-133.). Justh Zsigmond nem „Just”. Túl a Névmutató megadta lapszámokon, Marcus Aurelius a 87-en, Taine a 150-en, Flaubert a 206-on is szerepel, Ambrus Zoltán pedig nem a 111., hanem a 112. oldalon kerül szóba. Mokry Benjámin Epiktétosz-fordítása sem 1925-ben, hanem épp száz évvel korábban látott napvilágot. Sir Francis Drake kalózkodásai nemes eufemizmussal „Zsákmányoló hadjáratok”-ká minősülnek, Szász Zoltánt azonban nem kíméli így a Névmutató - anonim - szerzője, mondván: „A tanácsköztársaság alatt ellenforradalmi (sic!) fellépéséért letartóztatták” ... A Malraux-szócikk enyhén szólva hiányos, Ortega y Gasset bemutatásából nem hagyható ki, hogy a spanyol egzisztencializmus vezéralakja, a Kropotkinéból meg az, hogy az anarchizmus ideológusa és historikusa volt, s Oscar Wilde-ról sokkal többet közölne, ha az angol szecesszió, nem pedig a „l’art pour Tart legjelentősebb képviselöje”-ként említenék. A Névmutató köny- nyedén összetéveszti Révay Józsefet, a klasszikafilológust gróf Révay Józseffel, a tragikus sorsú morálfilozófussal, Az erkölcs dialektikája című, kitűnő munka szerzőjével (Márai az előbbi egyik könyvéről beszélt!), s kinyilatkoztatja, hogy Maeterlinck „Leg- időtállóbb műve: A játszma vége”... Nos, ily címmel Samuel Beckett írt drámát, s ez lett a címadója a „Modern egyfelvonásosok” két kötetének. A gyűjteményt az Európa Kiadó gondozta, megjelent 1969-ben, s Maeterlinck is szerepel benne, A vakok című darabbal... Akadna még példánk, de ne tovább! Tegyük szóvá inkább, hogy tán nem ártott volna feltüntetni (mondjuk a tartalomjegyzékben) a kötet valamennyi írásának keletkezési avagy megjelenési dátumát, esetleg az orgánumot is, hol először publikál tattak. „Mert az élet és a halál semmi. Csak a teremtő lélek és a mű számít” - vélte, Kosztolányi posztumusz kötetét, az Ábécét méltatván Márai (93.). Ehhez csak annyit fűzhetünk: e maxima nem csupán kettejükre - mindannyiunkra érvényes. (Akadémiai Kiadó — Helikon Kiadó, 1992) 572
