Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 6. szám - Kurucz Gyula: Kelet és Nyugat határán XVI.

(Egyúttal alibijei is voltunk.) Itt tanultam meg a fogalmat: egy ember hat kalappal - azaz: hat magas ranggal. Mindőjüknek akadt sok fejfedője, mindnek egy, nagy, ismert nevű intézete, ahonnan utazásaikat szervezték a glóbusz féltekéire, ahonnan szakértőként ki-kiröppentek, hallatták bölcs tanácsaikat másod, harmad, sokadik székhelyükön. Ez a ,jet-set” társadalom, ezek döntenek elevenek és holtak (de legfőképpen hatalmas pénzek) fölött, ezek ad- ják-veszik egymás között a kádereket, de főként: oldják meg magasságos személyzeti és magánügyeiket. Óriási alapítványi pénzek állnak a sokkalaposok mögött, mindig körükben időzik néhány nagybank alapítványi korifeusa. Halandó nem igen érti beszédüket, hiszen ott folytatják, ahol az előző világvárosban abbahagyták.

Az új német nyelvtanban létezik az Ossie (keleti), a Wessi (nyugati) és a Wossi (keletre vezető pozícióba költözött nyugati) kifejezés. Nos, e 21 fos (mínusz 3 igazi „keleti”) társulatban egyetlen keletnémet funkci sem akadt. Először azon döbbentem meg: hogy létezik ekkora cinizmus: egyet sem hívtak meg? Aztán hallottam: egy sem vállalta el a jövetelt, „ekkora kisebbségi komplexusuk van”. Ezt nem hiszem el. Nagyon jól tudom, hogy az alkalmazkodó Ossik csak úgy rohannak a húsos fazekak közelébe; ezek az évek a megaláztatás és az alkalmazkodás évei Kelet-Németországban. Máig sem tudom, miért nem volt ott keletnémet résztvevő. Volt viszont két Wossi, s az egyiken komolyan kiütköztek a fertőzés jelei: kezdett érzékennyé válni az évtizedek óta megalázott, nyúzott és egészen más kategóriákban gondolkodó emberek gondjaira. Amikor az identitásról, a keletiek tömeges lélektani kezelésének kulturális gondjairól ejtettünk szót, meg is kaptuk a jet-set oldalról a minden további beszélgetést elvágó választ: „Engem európai polgárnak neveltek”, mondta a nagybankos, „ezt szoktam meg, s erről nem is mondok le”. Ekkor gyorsan felcsillant előttem: mi is az „Európa-polgár” fogalmának tartalma. Hát az, hogy a saját jóléti szintje, privilégiumai alatt és azon kívül nem hajlandó tudomásul venni semmilyen problémát. Mert megteheti. Az efféle Európa-polgár otthon van a világ minden jó vendéglőjében, mindenütt az ország nyelvén rendeli meg az ínyencségeket, hibátlanul eligazodik a befektetések nagy piacán, minden jobb városban vacsorameghívás és tárgyalás várja, mindig „fontos” dolgokról tárgyal (azaz megindokolja ottlétét), hibátlanul ismeri a művészetet manipuláló aznapi divatot, s e körből csak és csakis akkor mozdul ki (mozdul el), ha új divat vagy új kényszer diktálja neki az „innovációt”. Azaz: az innováció sohasem lehet tartalmi jellegű, az innováció annak „kifigyelése”, hogy e fölső körökben mikor bukkan föl olyan divatos trend, amit meg lehet lovagolni. (Újat bevinni ugyanis csak a jet-set társadalom manipulálásával lehetne.)

Volt még érdekessége a „gyakorlatnak”: egy fantasztikusan nagynevű német csúcsalapítványról és annak kalapgyűjtő vezéréről kiderült, hogy három éve (az egyesülés óta) egyáltalán nem működnek, s most - per decretum — újra működni kezdenek. Csak így, füttyre, pattintásra.

Akadt még egy igencsak emberszabású EK-hivatalnok Brüsszelből, akinek épp lejárt a szigorú három éve, közölték vele, hogy mehet vissza a gimnáziumba, s most épp ez ellen szervezett. Ám a kulisszák mögött elárulta, hogy az ő kiesésével az egész kulturális programban nem marad többé ember, akinek a legkisebb késztetése is lenne a kultúra iránt. Csupa kilúgozott

561