Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 6. szám - Bohár András: Az avantgárd költészet lehetőségei az elmúlt két évtizedben
A huszadik század első felének izmusai rohamtempóban követték egymást, de hasonló lépésváltási kényszer jelentkezett a hatvanas években is, az informeltól a pop-arton át a koncept művészetekig. Éppen ez a mobil helyzet követelte sok esetben a biztos pont kijelölését mind a teoretikustól, mind a művésztől. Persze ezek az eljárások - mint látjuk utólag már - csak kísérletként maradhatnak meg emlékezetünkben, noha a szerzők sokszor nemcsak ennek szánták. Erdélyi Miklós művészetelméleti munkái is főbb vonalaiban ezt a gyakorlatot reprezentálják. „Hogy mi a művészet, azt megállapítani nem, csak eldönteni lehet... A műalkotás úgy beszél a világ dolgairól, hogy a világ dolgai eltűnnek. A műalkotás úgy beszél a világ dolgairól, hogy a világ dolgairól való beszéd eltűnik. (...) A műalkotás nem jel, amit szemiológiai terminológiában úgy fejezhetünk ki, hogy üres jel. Jelentést nem vagyunk képesek neki tulajdonítani, viszont használjuk. Ha a jelentés használat, akkor felmerül a kérdés, mire használjuk a művészet fogalmat és mire a műalkotást.”12 Éppen ez a terminológia szolgáltatja Erdély számára azt a lehetőséget, hogy változásában kövesse nyomon a művészeti történéseket. Pontosan a művészetfogalom mobil megfogalmazása jelzi a senkiével össze nem téveszthető művészi autonómiát, azt a szabadságot, amellyel az alkotó mindig hivatottnak érezheti magát az élet bármely dolgának esztétikai értelmezésére. Tehát újabb fontos momentumot regisztrálhatunk, nem húzható határ művészet és nem művészet között. És ennek van egy közvetett üzenete is. Ugyanis ha ez a határ nem húzható meg, akkor a művészetben kimondottak érvényessége sem korlátozódhat pusztán a művészet szférájára, felvehet kapcsolatot más jelentéstartományokkal, politikaival, társadalmival, egzisztenciálissal, s így akkor már valóban üzenet értékű lesz, különösképp, ha 1981-ben hangzik el Magyarországon. Erdély művészeti írásaiban fellelhetünk olyan pozíciókat is, amelyek nemcsak a már jelzett művészet fogalom mobilitásában, vagy a művészi autonómiában fogalmazódnak meg, hanem a tradíciók szuverén újraértelmezését is érintik. Ha a művészet fogalma üres jel és egyénileg szabadon betölthető, valamint a művészi autonómiát az alkotó adja, akkor műalkotás és befogadás dichotómiája is oldható. Erdély Miklós „kritikái” pontosan erre tesznek kísérletet. Egyszer arra, hogy a befogadást rögzítő írásos reflexió a műalkotással egyenértékű dologként funkcionáljon. Ezen túl pedig arra, hogy a teória kiritikai műként, az elmélet esztétikai megfor- máltsága élményként jelentkezzen, akárcsak a romantikusoknál vagy Nietzschénél. A kritikai mű Erdély-féle megfogalmazásai nemcsak a műalkotás és befogadás dichotó- miáját és a teória széppé formálását kísértik meg újra és újra, de kinyilvánítják azt a szabad aktussorozatot is, amelyben a világ bármely pontja érinthető művészet által, minden művészetté változhat. A műfajok szabályai megszeghetők, annál is inkább, mivel csak egyetlen szabály létezhet: az alkotó emberé. Hogy Erdély Miklós munkásságának ilyen fontosságot tulajdonítottam, annak több oka is van. Egyrészt azért, mert életműve, és annak recepciója, ill. szembesítése az avantgárd művészeti trendjével még csak folyamatban van. Másrészt pedig azért, mert munkái - életében egy verseskötete jelent meg 1972-ben Párizsban, a Magyar Műhely gondozásában - azt a folyamatos underground pozíciót jelzik, ami egyben a műfajnak is „megadatott”. Minden lehetőséget — mármint a hivatalos kereteken túl - ki kellett használniuk azoknak, akik meg akartak szólalni. És éppen ez a változatos szituációból adódó sokféleség adta a szenzibilis alkotói magatartás alapját. A kiállítás megnyitóktól, rock-koncerteken, performance akciókon át a művészsztrájkig sok minden jelezte az alkotói alakváltozásokat. Mert a műfaj, az underground-avantgárd, egyik fő jellemzője az intézményesülés lehetőségeinek hiánya. A tárgyalt alkotók, eltekintve néhány rendhagyóan kivételes esettől, csak nagyon ritkán és kis publikum előtt kaptak nyilvánosságot. Csak jelzésszerűen néhány tény. A Mozgó Világ autonómiára való hajlamát 1983-ban betiltással jutalmazták”. A Ver(s)ziók antológia kísérleti horizontja túl szélesre sikeredett, s 546
