Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 6. szám - Szávai Géza: Valószínűségi labirintus (próza)

hóemberekre, hogy véletlen balesetnek tüntessék fel a tettüket. Tény, hogy a golyók a hóembereket is szétporozták. Divatban volt esténként, vagy elhúzódó tivornyázások után: hajnalban szétlőni a gyerekek hóembereit a sétatéren, a jégpálya mellett és a gyakorlótér szélén. A kölykök élvezték a játékot, s napról napra mind számosabb, mind komikusabb hóembercsapatokat kínáltak fel — groteszk céltáblaként - a részegen szórakozó tiszt uraknak. Tadeuszék azt vallották, hogy nem lőttek célba, s különben is más úton mentek haza. Ettől kezdve tilos volt a hóemberekre lőni. Napiparancsban tiltották meg.

Ébren álmodom. Ha úgy is eszembe jut valami, hogy nem akarom, és akaratom ellenére a tudatomban is marad (holott meg- vagy felidézés, mert nem a közvetlen valóságkömyezet kényszeríti rám) - akkor azt hiszem, ez a kép vagy képsor nevezhető félálomnak. Az álom akaratlan jön, „álomban”. A félálom is akaratlan jön, de ébren talál. S ez jó, hogy ébren talál, hogy friss, logikus elmével megvizsgálhatom. Mert ha ébren figyelhetem félálmaimat, akkor éber elmével mélyebben hatolhatok a félálom világába, s ezt-azt felkutathatok.

Sokszor eszembe jutnak Tadeuszék. Andrzej P. kevésbé érdekel. 0 csak úgy eszembe jut — és aztán kijut az eszemből. Tadeuszt szívesen követném. Félálmaimban elképzeltem, láttam a halálát. Tadeuszék támadtak. (Tadeusz mindig támadott.) A golyók mellette süvítettek el, s hogy kisebb felületet kínáljon nekik, oldalt fordult, féloldalasán akart továbbszaladni. A fordulat nem mentette meg. így is szembefordult valakivel, teljes mellszélességben felkínálva magát. Szemből érte a halálos golyó.

530