Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 6. szám - Határ Győző: Életűt
hogy találkozott egy fiatal mérnökemberrel. Elvégre Illés Endre is úgy emlékszik rám, mint mérnökre; pedig, ha elveszett munkáimat is beleszámítanám, addigra már annyit összeírkáltam mint Bandi bácsi fél életműve. Akkor írtam a Heliánét. Füst Milánnal? Társaságban keresztülmentünk ugyanazon a szobán; összfutásunkra a háború után Milán bácsi nem emlékezett. Vas István? Többször is megírta találkozásunkat, de érzésem szerint megcsalja emlékezete. Majd ha 1943-as lebukásomig elérkezünk, megtudod, ki volt és milyen szerepet játszott „forradalmár” csoportunkban Ágoston Gábor barátom; anakronisztikus furcsaság lehetett a maga nemében, hiszen Mao Ce- tung „kulturális forradalmát” évtizedekkel megelőzve, ő azt vallotta, hogy „csakis és egyes-egyedül a kétkezi munka számít igazi munkának; az intellektuális munka széltoló élősködés, csalás, szemfényvesztés” (ő maga mint iparművész-textiltechnikus, szövőszékein szebbnél-szebb tweed-e két állított elő, áruján kapva-kaptak az úri divatüzletek). Egy alkalommal a körúton baktattunk és Gábor odamutatott a szembejövő tömegben valakire:- Vas Pista. A költő. Ismered? Bemutassalak? Fejet ráztam. Míg ők ketten lecövekeltek beszélgetni, arra az egy-két percre félreálltam. Soha a háború előtt Vas Istvánnal szót nem váltottam. Nyilván „madarat tolláról” alapon írhatta rólam, hogy „trockijasta” vagyok, ha egyszer Gáborral járkálok: de máskülönben aligha tudhatta rólam, hogy ki fia-boija vagyok. KL A verseit ismerted? Kinek nézel? Már hogyne ismertem volna! Iparkodtam au courant lenni mindennel, amivel érdemes. Őt is, Kálnokyt is. Kálnokyt valahogy „igazibbnak” éreztem, pedig ő is szerkesztett elme, de nem annyira. Nagy oeuvre, nagy mester mind a kettő; az már sorsaikat dolga, hogy a Rákosi Mátyás születésnapjára írt köteles ódák ünnepi kötetét nem Kálnoky szerkesztette, hanem Vas (aki ezzel bújt ki az ódaírás kötelessége alól, de távolságtartó, mogorva kiegyezésével nolens-volens a rendszer haszonélvezője maradt; míg a műfordítás gályapadjába láncolt Kálnoky oeuvre-je annyival kevesbedett). Persze a költészet glóbuszának átellenes féltekéjén, Püthagorász „Ellen-Földjén” élt az a Weöres Sándor, akinél eszembe se jut vizsgálgatni, hogy „igazándiból igazi-e”; és őrá, vakmerőségemben megfeledkezve a precedenciákról, mindig is úgy gondoltam, mint aki ihletének fiziológiája az enyémmel rokon, és műhelyében ugyanazzal a mozdulattal veszi kézbe a munkadarabot. KL Ez itt jó alkalom volna, hogy végigkérdezzelek többekről, hogy mit tartottál róluk és hatottak-e rád: Radnóti, József Atila, Illyés... De nem ide illő ez a sztárparádé (mondja a hamiskás mosolyod, amint bajuszodat hosszúra húzod), aztán meg félek, hogy ha nem is szeretetlenül, de gorombaságokat vágsz mindnyájuk fejéhez. Ám záporozzanak gorombaságaid, de a saját fejedre hulljanak: maradjunk a tárgynál, aki vagy. Milyen félszegségeidre, furcsaságaidra, sznobságaidra emlékszel, amik miatt ma röstellkednél? Ebből a korszakomból? Elhagyogattam addigra már s ami megröstellnivalóm volna, az nagyon természetesen, laganc-koromra tartozik. Szerencsés szóval adod a számra: azok voltak - a sznobság idétlenségei. Hadd kezdjem egy olyan beszürkült epizóddal, ami így elrongyolódva már csak quantité negli- geable. Úgy 16-17 éves ostoba-romantikus koromban, amikor ha megfacsar486
