Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Frang Gizella: A bolygó zsidó - Nagy András: Európa utolsó nyara
FRANG GIZELLA A bolygó zsidó- NAGY ANDRÁS: EURÓPA UTOLSÓ NYARA Örök téma a helyét kereső ember válságos élete a világ- és a magyar irodalomban. Dosztojevszkij bűn-bűnhődés motívuma megjelenik Nagy Andrásnál is, valamennyi művében, kiadott és kéziratos drámáiban, tanulmányaiban és regényeiben. De ezek a regények nem a hagyományos szerkesztést mutatják, hanem az esszéregény sajátosságait. A középpontban álló cselekmény csak ürügy arra, hogy az író a lélek és a ráció mélyén kutasson. Az „Európa utolsó nyara” című esszéi’egény cselekménye egy tragikus szerelmet jelem't meg. Tragikusát, hiszen Friedrich, a regényekről bölcselő, (bizonyos vonásaiban a fiatal Lukács Györgyöt formázó) filosz elfojtja önnön szenvedélyeit, és nem képes boldoggá tenni Lizavetát, a szenvedélyes orosz terroristalányt, aki a teljes beteljesülést keresi akkor is, ha elragadtatottsága eszmét, akkor is, ha hús-vér embert ölelő. Liza- veta, a csontsovány, szépnek éppen nem mondható nő szláv szenvedélye nem lel beteljesülésre Friedrich mellett. Csak a halál által válthatja meg magát. Mert számára a beteljesülést a teljes életáldozat jelenti, bármilyen áron. Igaz ugyan, menekülni próbál sorsa elől, de az utoléri öt: a sorstársakat szállító vagonból a rosszulléttől elájult asszonyt kidobják honfitársai... Lizavetát a szerelem és a hazája iránti szenvedély viszi a terror kegyetlen útjára. Ő vérben jár, miközben Európa élvezi békéje utolsó pillanatait. De már a művészek, bölcselők nyugodtabb, békésebb szigetet keresnek. Ezt vélik megtalálni Neckarsburgban. De itt is felfordul a világ, s Friedrich, a magyar zsidó fiatalember menekülve sorsa, szerelme, eddigi életműve elől és mégis beteljesíteni a rá mért küldetést, Bécsen át hazatér Budapestre. A regény a bécsi pályaudvaron kezdődik, meglepő tördeléssel: a lap alsó harmadán indul a szöveg. Hangsúlyosan. Tőmondatok kemény állításaival. Megfellebbezhetetlenül. Az események visszapörgetésével azonban megnyúlnak a mondatok, a gondolatok egymásba érnek, s a zaklatott ember leikéből, eszéből feltör a kétség. Számára a hazaérkezés az utolsó utazás, s hiába szeretné maga mögött hagyni múltját, az már végzetesen összeforrt vele. „Az utolsó után nem lesz több utazás. Hogyan is lehetne: kifelé sorsából?... helyette befejezték történetét, s magára hagyták ezen a pályaudvaron...” (6. p.) S aztán itt kezdődik a visszaemlékezések sora: asszonyokra, országokra, müvekre, barátokra - és bűnökre. És eközben Friedrich elmerül önnön lelkében és intellektusában. Mérlegeli tetteit, érzelmeit, tisztának szánt és hitt gondolatait. Konklúziója kétségbeejtő: bűnök sorozatán át élt. Mert nemcsak Lizaveta élete torkollt a halálba. Élt valamikor egy Hilda is, aki éppen Friedrich miatt lett öngyilkos - és ezáltal a férfi gyilkos, mert elhagyta a nőt. Az ő sorsukon át, valamint a barátok, ismerősök csapongó szenvedélyein, hányatott életén és a sarkaiból kifordult világon keresztül fölsejlik az ószövetségi Isten-kép: a haragvó, bosszúálló Isten képe, ki minden tettet figyel, s minden bűnt megtorol. Kitől, még kik nem hiszik is, rettegnek, mert űzi, kergeti a világban az embereket. Pedig néha Friedrich is Isten közelségére vágyik. Lizaveta fogalmazza meg ezt is helyette: „Képzelj el egy szigetet, ahol semmi más nincs, csak egy hegy: a Szent Hegy, erdővel borítva, és Isten.” (27. p.) Mert Istent keresi a tökéletesség elérésének szándékával, amikor a beteljesülést a mérhetetlen tudásban reméli meglelni. De ezzel ajándék-embermivoltának éppen 475
