Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)
Az ukrajnai helyzet egyre súlyosabbá vált, hiszen 1917. december 11-én Harkovban kikiáltották az Ukrán Szocialista Köztársaságot, amit Pétervárról erős katonai támogatásban részesítettek. Ekkor Ukrajna jelentős részét a Rada, illetve a Radát támogató német-osztrák csapatok tartották ellenőrzésük alatt. A Rada 1917. december 17-én Kijevben kikiáltotta függetlenségét. Az önálló Ukrán Köztársaság hatalma nyolc tartományra (volt kormányzósági területre) terjedt ki, és a megalakult ukrán kormány az antanthatalmakhoz fordult segítségért, de az új államot a központi hatalmak is elismerték. Néhány nap múlva az új ukrán államot a pétervári szovjet kormány is elismerte, bár szándékai mások voltak, hiszen a harkovi Ukrán Szocialista Köztársaságot további harcra buzdította. A kijevi ukrán nemzeti kormányban szinte mindenki szerepelt, aki később az ukrán függetlenségi harcokban szerepet vállalt. Az ukrán állam berendezkedése a történelmi hagyományok és a modern polgári formák keveréke volt: az állam élén a hetman állt, aki a köztársasági elnök szerepét töltötte be, de az elnöki hatalomhoz kapcsolódó hadsereg-főparancsnoki hatásköre jóval szélesebb volt mint a polgári köztársaságok esetében. Ahetmant az országgyűlés választotta, a végrehajtó hatalmat a kormány gyakorolta. A kormány elnökét az országgyűlés javaslatára a hetman nevezte ki, de a parlament véleményétől függetlenül bármikor felmenthette. A kikiáltott ukrán állam első hetmanja Skoropadszkij tábornok lett, aki 1917 októberében az ukrán kozák sereg ata- mánja, főparancsnoka volt, így a legjelentősebb katonai erőre támaszkodhatott. A kormányt Volodimir Vinnicsenko (1880-1936) író vezette, a hadügymi- niszteri tisztséget Simon Petljura (1877-1926) töltötte be, aki később átvette Skoropadszkij tábornoktól az államelnöki-hetmani tisztséget. A helyzet még nem tisztázódott, amikor 1918 januárjában Kijevben bolsevik felkelés tört ki, nemsokkal később az Ukrán Szocialista Köztársaság csapatai bekerítették és bevonultak Kijevbe. A polgári kormány Volnyinba tette át székhelyét, de továbbra is Ukrajna területének felén gyakorolta hatalmát. A Kijevben hatalmát gyakorló ukrán népbiztosok tanácsa rendkívül sérelmesnek találta, hogy az 1918 januárjában Breszt-Litovszkban megkezdődött béketárgyalásokra a Központi Hatalmak meghívták az Ukrán Köztársaság képviselőit, amelyen akkor sem változtattak, miután Kijev a bolsevik irányzat kezére került. Németország és Ausztria—Magyarország az erőti - s pétervári nyomásra sem volt hajlandó ezen változtatni. A különbékét 1918. január 27-én kötötték meg az Ukrán Köztársasággal, amit a pétervári küldöttség elutasított, arra hivatkozva, hogy Ukrajna területének jelentős részét a szovjet erők tartják ellenőrzésük alatt, így érvénytelen a Radával kötött mindenféle szerződés. Itt kell megjegyeznünk, hogy 1917 januáijában az ukrán nemzeti erők a német-osztrák csapatok támogatásával rendkívül hullámzó sikerű harcokat vívtak a szovjet-ukrán csapatokkal, jelentős területek cserélődtek - sokszor többször is - a két erő között. Azon a napon, amikor a Központi Hatalmak különbékét kötöttek az Ukrán Köztársasággal, Szovjet-Oroszország is megkötötte saját különbékéjét az Ukrán Szocialista Köztársasággal, ami nem volt azonos értékű az előzővel, csupán annak katonai vonatkozású pontjaira - a kölcsönös katonai támogatás külső támadás esetén - hivatkozva erőteljesebb katonai átcsoportosításokat hajtott itt végre. Tragikus fordulat 1918 nyarán történt, amikor a Központi 466
