Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)
ország 1793-ban csatolta magához, valójában a cári jogar alatt egyesítette az ukránok lakta vidékek mintegy 75%-át, a többi a Monarchia keretei között élt. Valójában az ukránok lakta vidékek zömének a cári uralom alatt történt „egyesítése” vezette arra Moszkvát, hogy 1783-ban és 1796-ban Ukrajnában is érvényt szereztek az orosz felfogású jobbágyság intézményének, eltörölték mindazon - az autonómiából fakadó - jogokat, amely nem tette azonossá az itt élő ukrán parasztságot az orosz muzsikokkal. Kiváltságot csak a katonáskodó kozák falvak őrizhettek meg, de ezen kiváltságok - sok esetben csak látszatszabadságból eredő jogok - kettéválasztották a kozák és az ukrán nemzeti törekvéseket. UKRAJNA A 19. SZÁZADBAN A 18. század végi, illetve a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus (1815) döntései jelentős ukránok lakta - igaz, erősen vegyes nemzetiségű - területeket egyesítettek a cári jogar alatt, viszont a teljesen felszámolt ukrán autonómiát nem tudta helyettesíteni a Kisorosz Tanács. Igaz, jelentős ukrán területek kerültek Ausztriához is, ahol a galíciai ukránok semmivel sem kerültek jobb körülmények közé mint oroszországi testvéreik. A cári birodalom kemény russzifikálást hajtott végre az ukránok lakta területeken, amihez hasonlóra nem került sor Galíciában. Itt a lengyel-ukrán ellentétek tették feszültté a helyzetet, amit az osztrák kormányzat - elsősorban a későbbiek során - igyekezett a maga javára kihasználni. Míg Galíciában Lemberg (Lvov) központtal valóságos ukrán művelődési központ bontakozott ki, addig ukrán területen Kijev és más központokkal a görög katolikus egyház, valamint az ortodox ukrán papság volt a nemzeti kultúra ápolója. Az ukrán parasztság kettős elnyomásban részesült, részben a lengyel birtokos nemesség, részben az orosz hatóságok által. A kozákság körében is figyelemre méltó folyamatok játszódtak le: a cári hadseregben - békeidőben - 90 ezer kozák szolgált, igaz ennek csak egyharmadát tették ki az ukrajnai kozákok. Háború idején létszámuk 200 ezer körül mozgott, s csak a franciaországi hadműveletekben is 90 ezren vettek részt. A kozák lovasság erejét félelmetesnek ítélték meg a kortársak. E háborúban a kozák katonai elit ugyancsak meggazdagodott, a hűségükért a cártól pedig megkapták mindazon kiváltságokat, amit annak idején annyira áhítottak a lengyelektől. A kozák tisztikar a cári hadsereg krémjét képezte, valóban beépült az orosz uralkodó rendszerbe. Oroszország valóban a Szent Szövetség tartópillére lett, s ennek biztos támaszát éppen a kozák haderő jelentette. A kozák lovasság mindenütt felvonult, ahol éppen ezen európai rend ellen próbáltak fellépni. Gondoljunk csak az 1831. évi lengyel felkelésre, vagy ami minket magyarokat közvetlenül is érintett, az 1848/49-es magyar szabadságharc leverésére. Oroszországon belül is a hatalom támaszai lettek, mindenhol, ahol lázadás vagy a rendszer létét fenyegető nemzetiségi szervezkedések voltak, azonnal megjelent a kozák katonai erő. Az előbbi negatívumok ugyan távol tartották a kozákságot az ukrán nemzeti függetlenségi mozgalmaktól, viszont — mint később több esemény is mutatta — nagy tömegében az ukrajnai kozákok megmaradtak ukránoknak. Az ukrán függetlenségi mozgalom, a szabadság eszméje elsősorban az ukrán ér457
