Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Tompa Gábor: Bizonyosság, Elégia kislányomhoz, aki nem csak a sötétségtől fél, A végső (versek)
tonnás derűd, mely kibomlik szomorú pillád alól, s már tudom: végül úgyis kitisztul a megfertőzött idő, s begyógyulnak forrongó sebek, gyöngyözve csillog majd az értelem, s a szorításod többet ér minden összefogdosott bankjegynél, mely fekete dobozba rejtve reméli, hogy minden eladó, a lélek egyre többet elvisel, s vigyázna arra is, hogy ne rójon szívünkbe új szégyent a tél, de címert váltanak az évszakok, ne félj, költők kalapját simogatják újra a füttyös szelek, s a képzelet szabadon kóboroghat, törékeny rajzodon meleg otthonra lel, de addig is beszéljük a madarak, fák, füvek és tündérek nyelvét A végső megérkezel, körülötted némán ragyognak a tárgyak, földrehullsz, mint ólomlábú eső április gerincén, beszívnak a tagbaszakadt rétek, elrugaszkodsz, lebegni nem bírsz: sárban caplató talajpápa. megmártózol magadon kívüli tájban: emlékezel, tőmondatok. légbuborék, szó végén rühellt névelő, a. olyan, mint. elevenedbe, nem te vagy. elmozdulsz látásod mögül, mielőtt magát lelkedbe lopja, vakmerő bűnök lázgaloppja, rímbe vetkezel:
