Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - HARMINC ÉVE INDULT ÚTJÁRA AZ ÉLETÜNK - Káldi Jánosné: Az ÉLETÜNK szellemi-irodalmi előzményei, indulása és elemzése 1963-tól 1967-ig (tanulmány)
az 1966. évi harmadik számot vette bonckés alá. Bírálatának egy részét szintén magnetofonfelvételről idézem46: „A legutóbbi 1966-os évfolyam harmadik számát átböngészve, határozottan merem állítani, hogy a folyóirat — hadd nevezzem mégis így - megérdemli a nagyobb országos visszhangot, sót a lehetőséghez képest talán a gyakoribb megjelenést is. Rovatai közül a legegységesebb a versrovat. A publikált versek zöme valóban közlésre érdemes. Nemcsak az országos nevű költőké, hanem a másutt még ismeretleneké is. Dudás Kálmán, Weöres Sándor versfordításai, Jankovich Ferenc, Káldi János, Bárdosi Németh János, Vasvári István versei mellett feltétlenül említést érdemel néhány kevésbé ismert és - gondolom - fiatal költő verse is. Rendkívül mély és szinte irodalmi színpadi előadásra kívánkozik Szapudi András több hangra írt költeménye, a buchenwaldi koncentrációs tábor gyötrelmeit döbbenetes képekben idéző Hangok. Ezeken kívül megemlítem még Marafkó László és Nagy János nevét az Életünkben megjelent szép verseikért. Jóval egyenetlenebb a szépprózai anyag. Dehát ez nemcsak az Életünk jellemzője. Érdekes írás Szenti ványi Kálmány Látogatása, Debreceni Imre Sötét kapualja. Figyelemre méltó Sólymos Ida rövid novellamonológja, a Hát nem mindegy? Külön említem még Fázsy Anikó nevét. Bérletet vennék boldogságra című elbeszélése jellemző kép az útkereső értelmiségi ifjúságról. Szerkezetileg és nyelvében is találó írásmű. A tanulmányok és jegyzetek között igen sok figyelemre méltó írásra bukkantam. Koncz István okosan és értően ír Németh László drámáiról. Rendkívül szép nyelven és nagy szeretettel ír Rajnai László Várkonyi Nándorról. Tanulmánya néhol már-már prózaversnek tűnik. Tüskés Tibor külföldi utazásokról és külföldet járó magyarokról ír, minden gunyoros megjegyzés célba talál. A fenti nevek talán már jelezték is a szerkesztés koncepcióját. Dicséretes dolog az, hogy nem kívánnak provinciális jellegű folyóirat lenni. Mert bár elsősorban a négy megye alkotói írják a folyóiratot, megszólaltatják a tájról elszármazott és a másutt élő alkotóművészeket is. A tízíves terjedelem, és az, hogy a folyóiratot négy megyében szerkesztik, eleve egyenetlenségeket kényszerít az Életünkre. Valószínűleg minden megye alkotóit arányosan kívánják egy-egy számban szerepeltetni. Ez lehet az oka annak, hogy a sok tehetséges, jó írásmű mellett sok hatástalan is szerepel ebben a számban. Kevesebb mindenképpen többet mondana. Ezen aprócska elmarasztalás ellenére is, úgy gondolom, az Életünk antológiasorozat országosan is több figyelmet érdemel.” Más kritikákból és levelekről is idézhetnénk, de az a véleményem, hogy a fentiek a legtárgyilagosabbak, s éppen ezért bizonyító erejük is a legerősebb. ÖSSZEGEZÉS Az elemzés összefoglalásaként elmondhatom, hogy az 1967-ben ötödik évfolyamába lépett antológiasorozatot érdemes volt indítani, kiadni. Nélküle kétségtelenül szegényebb és színtelenebb lett volna a magyar irodalmi élet. Dunántúl nyugati és északi tájékának hangját ez a kiadvány vitte irodalmunk egészébe, egyetemességébe. Ennek az országrésznek volt húsz—huszonöt olyan tehetséges írója, akiknek az Életünk adott teret, levegőt; lehetőséget a kibontakozásra, növekedésre. Az itt induló fiataloknak a szerkesztőbizottság tagjai és az Életünk vezető írói adtak bátorítást, eligazítást. Itt jelentek meg az ígéretes kezdőknek első versei, elbeszélései. Az Életünkben számos olyan írás látott napvilágot, amely irodalmunknak feltétlenül értéke, s amely érdemes a megmaradásra. Ha 1963-tól 1967-ig csak az irodalmi és kritikai folyóiratokat tallózzuk át, akkor is több olyan tanulmánnyal, cikkel találkozunk, amelyikben meglelhető az Életünk írásaira való hivatkozás. A Kritika című folyóiratban pl. Czine Mihály hivatkozott Németh László Életünkben megjelent tanulmányára.47 Borbély Sándor - ugyancsak a Kritikában - idézte Várkonyi Nándor bírálatának megállapítását az Életünkből, Takáts Gyula költészetével kapcsolatosan.48 A 382
