Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Olasz Sándor: "A szó elszáll, a madarak kirepülnek" - Grendel Lajos: Einstein harangjai

az ellenkezője megtörténhet. Grendel egyik esszéjében (Abszurdisztán, 1990) pontosan jellemzi az irracionalizmus örvényében forgó régiónkat. „Itt a szép szó, a nemes pátosz vajmi keveset segít, olykor még nevetségessé is tehet bennünket. Itt az az író beszól a tények nyelvén, aki a sokféle ideológiai nejloncsomagolásból előhalássza ennek az elátkozott földsávnak a konkrétan tapintható irracionalizmusát, s rámutat ennek az irracionalizmusnak a tébolyult logikájára és ördögi eredetére. Közép-európai író aligha teheti meg, hogy ne ironikusan szóljon, amikor olyan misztifikált fogalmak tolakodnak a nyelvére, mint szabadság, haza, nemzet, szeretet stb.” — A megszólalásnak természetesen más, nem ironikus módjai is hitelesek lehetnek, de itt most nem is ez a lényeg. A fent idézett sorok valójában az Einstein harangjai (alcíme szerint Abszurdisztáni történet) gondolati előzményeként, az írói módszer magyarázataként is fölfoghatok.

Grendel Abszurdisztánjában, kelet-európai modellhelyzetében a legtermészetesebb módon történnek meg az elképesztő dolgok. Az ábrázolt időben (az 1989 előtti és utáni években vagyunk) nemcsak az értékek kopnak, s nem egyszerűen az élet minősége, az életfeltételek romlanak. A hős egyik keserves fölismerése éppen az, hogy az agyonszervezett, ellenőrzött, lepusztított, működésképtelen, bar groteszk módon kijátszható világ számos eleme változatlanul megmaradt. A regény narrátora ennek az öncélú, bornírt szisztémának az eszköze és áldozata. Előbb — családi kapcsolatai révén - az AKI nevű akadémiai és pártintézet aligazgatójaként látjuk. A varrodának álcázott intézményben valójában az ellenzéki tudósokat foglalkoztatják. („Itt mind egy helyen vannak, és mi ellenőrizhetjük őket”) A forradalom után az AKI JÖKI-vé (jövőkutató intézetté) alakul át, a munkatársak, élükön a dogmatikus személyzetissei, helyükön maradnak. A termelési regények szánalmas kreatúráira emlékeztető korábbi alkalmazottak, a varrónők viszont apácaruhában és fityulával tesznek bizarr benyomást hősünkre.

Az abszurd történet azonban azt sugallja, hogy ez az állandóság, ez a reménytelen körforgás nem csupán térségünk sajátja: a világ rendje ilyen. Már az első Grendel-re- gény, az Éleslövészet (1981) ezt mutatta föl. („Vannak alternatívák... csak éppen tétje nincs a választásnak”) Az Áttételek (1985) szerzője is az emberi létnek arra a vonására figyelmeztet, amely a permanens ismétlődésben nyilvánul meg. („A tegnap nem volt izgalmasabb, a holnap nem lesz érdekesebb” — olvashatjuk egy helyen.) A Thészeusz és a fekete özvegy (1991) - már a Szakítások ban (1989) is szereplő - Ákosa nemcsak zavaros szerelmi históriák hőse, de kalandjai („paleogerontológiai” intézetben dolgozik) alkalmat adnak a társadalmi szatírára. Am ennél is fontosabb lehet a regény ironikus-mitologikus rétegének labirintus-metaforája, az irány- és identitásvesztés modellje. (Ákos úgy érzi, nincs célja az életének, csak lefolyása van: „amerre a talaj lejt, arrafelé sodródom”.)

A jellemüket, azonosságukat veszített hősök „galériáját” ismerhetjük meg Grendel regényeiben; az Einstein harangjai elbeszélője nem előzmény nélküli. Izgatottan keresi azt a szálat, amit élete vezérfonalának nevezhetne, de arra jön rá, hogy az ő életének nincs is vezérfonala. „... az emberi létezés értelmére nézve nincs értelmes válasz. A válasz vagy pragmatikus, vagy filozófiai, de egyik sem kielégítő. A pragmatikus válasz majdnem amorális, a filozófiai pedig spekulatív és elvont. Az ember viszont a morál által lember, az amorális ember tulajdonképpen állat.” Einstein itt végül is arra figyelmezteti az elbeszélőt, hogy a totális értelmetlenségben sem mindegy, hogy az ember milyen. Igaz, a csapdahelyzeten mindez lényegileg nem változtat. „Ki akartam pihenni magam végre. Jobban mondva, azt a hülye világot akartam kipihenni, amelybe bele- születtem, s amely meggyőződésem szerint, akkor is hülye marad, ha forradalmait a havibaj gyakoriságával ismétli. Nos igen, új életet kezdeni, de nem tudtam, hogyan fogjak hozzá, amíg rá nem jöttem, hogy azért nem tudok új életet kezdeni, mert az ember mindig ugyanazt az életet kezdi el, s azért mindig ugyanazt, mert a világ, amelyben elkezdi, mindig ugyanaz a világ, ugyanazokkal a hülyeségekkel, tévedésekkel, logikátlanságokkal - a kiszámíthatatlanságával és megfoghatatlanságával.” Gren360