Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Vasadi Péter: Széttárja a karját, vár egy percig - Pilinszky Jánosról Csokits János könyve ürügyén

CSOKITS JÁNOS: PILINSZKY NYUGATON

Ez a prózai mű Pilinszky János nyugati utazásai köré épül, illetve a költő angol nyelvű verskötetének keletkezéstörténetéről szól s harmadszor (talán ezt nevezhetnénk e kötet „tudatalattijának”) a három főszereplő költőnek, Pilinszkynek, angol fordítójának, Ted Hughes-nak, és a Szerzőnek barátságáról. A főmotívum két párhuzamos szálból, a fordításkötet formálódásából és az elmélyülő férfibarátságból fonódik egybe, egy változó láz-hőjű erővonallá, s ez itt fojtott izgalmakat kelt, akár egy sorsregényben. Nem rossz ez a hasonlat; mi más alkotná s alakítaná a költői sorsot, mint a mű, a vers, az éppen esedékes vers, majd a versfüzér, a kötet, az éppen esedékes kötet s végül az összeálló életmű, az éppen esedékes költő életműve, mely mint könyvek, mint könyv, mindig több, mint kötet, s mivel a könyv élet-, sőt létnapló, az élettani és lélektani adatok digitális lerakata, maga az esszencia. Csokits e kötetének egyik öntudatlan erénye, finoman sugárzó intarziája az a sejtetés, hogy e három költőt eltölti az imént részletezett fontosság tudata, anélkül, hogy szóba kerülne. E tudat sarkallja őket egymás segítésére, helyesebben a két esélyesebbet a nagy esélytelen Pilinszky támogatására. Ezt a lappangó tendenciát, majd munkához látó akaratot nyugodt lélekkel nevezhetjük szeretetnek, amelyet egy rendkívüli költői tehetség fölismerése fűt. Szeretetük, természetesen ki volt téve időnkénti ingerültségnek, türelmet próbáló várakozásnak, depressziónak és dühöknek is, tekintve a három főszereplő hangsúlyozás nélkül is karakteres különbségeit, öntörvényét, élethelyzeteit, a létező, korabeli szocializmus nehézséggyártó fafejűségét s azt a hihetetlen képességét, hogy amit csak lehet, elrontson s ahol csak lehet, idegesítő légszomjat teremtsen, a versfordítással járó bizonytalanságokat, a verskötet lassú fejlődését, a kontinensek közti levelezés és a tervezett személyes találkozások sikertelenségeit. Végül is megszületett a magyar-angol költészet egyik kitűnő verseskönyve, a Pilinszky Válogatott versek kötete.

Nem csak az igaz, amit Hughes ír, hogy „ha az ember Pilinszkyről beszél, hangja ünnepélyessé válik”, hanem az is, hogy ha a költővel vagy a költő írásaival találkozik (találkozott), szorongást, féltést és valamiféle (fólfokozott figyelemre ösztönző) bizonytalanságot érez (érzett). A nyilvánvaló szellemi nagyság fizikailag is megérintette, a költő ellentmondó tulajdonságok okozta feszültsége mozgósította az embert. Ezek miatt ez a könyv fájdalmas is. Pilinszky Csoki tsnak írt 32 levele nemcsak egy barátság tanúsító jelei, hanem bizonyítékai is egy habitusában védtelen ember kiszolgáltatottságának, a kommunista hatalom megalázó praktikáinak, amelyekkel épp azt tartotta pórázon, kivel dicsekednie kellett volna, s fölfogva „veszélyeztetett alkatát”, minden módon megkönnyíteni számára utazásait, mik akkor is kimerítik őt, ha rendben lezajlanak. Nem ezt tették. Packáztak vele. Engedték is meg éreztették is vele távollétein borongó rosszallásaikat, alpári módon szerezve értesüléseket viselt dolgairól.

A könyv hiteles képet nyújt a költőről anélkül, hogy a szerző erre (a korrekt, őszinte, pontos, tényközlő mondatain túl) különösebben törekedett volna. Ez történt, sugallják az egyszerű, könnyű kézzel forgatható, szép betűvel szedett, korszakok szerint tagolt, 138 oldalas kötet lapjai (a borítón Kondor Béla közismert Pilinszky-portréjával). A d ok um entari tásnak ez a válfaja élőbb

349