Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Lőrinczy Huba: Tragikomédia és szatírjáték: egy polgárcsalád alkonya - Márai Sándor: Az igazi - Judit - és az utóhang

polgárban (118., 167.), a Judit... és az utóhang már megtagadja ezt. Az utóbbi könyv végletekig keserű víziója szerint a „Buddenbrookokat” jóvátehetetlenül elveszejti - túl önnön gyengeségükön - Keleten a bolsevizmus, Nyugaton meg a tömegember lázadása. Noha e látomás független már Thomas Mann tői, a két regény egybehangzóan tanúsítja: Márai az ő lenyűgöző példájához igazodva írta meg a (magyar) polgár agóniáját, egyben önmagának s famíliájának regényesített történetét.

S mivel egészíti ki, illetőleg dúsítja feil még a javarészt készen kapott - spengleri, manni - koncepciót avagy képletet Az igazi és folytatása? Péter — érzékelvén a reá, famíliájára, nemkülönben osztályos társaira leselkedő veszedelmet — ki akarná játszani a fá- tumot; szeretné újjászülni agyonfegyelmezett, szertartásos, a rend, a formák béklyóiban vergődő, a ráció szigorú fennhatósága alatt senyvedő életét. Nem a biológia, a vér- és génfrissítés holdkóros ideája felé törne át (mint hirdették és tették Justh Zsigmond avagy Szabó Dezső egynémely hősei), hanem a lét elemibb értékeihez és szféráihoz, a veszély, a csoda, az ösztönök és szenvedélyek dzsungelébe, a gyermekkorban még birtokolt teljesség tartományába (Az igazi: 146-160., 201, 203., 206-207. stb.). A rendből menekülne a rendetlenségbe, a szabályozottól a szabálytalanhoz, a gépies rutinból a spontaneitásba, a józanságból az önkívületbe - az értelemtől az érzelemhez, a polgári magányból a személyiség cellafalát leomlasztő szerelembe. E tán megváltó kalandot csakis egy merőben más világ, egy gyökeresen más hagyomány és kultúra - Áldozó Judit kínálhatja neki. Péter lázadása, kitörési kísérlete természetesen reménytelen. „Az igazi” teljességbe, a lét ősi „térfogatába” (uo.: 121.) visszatalálni, „az igazi” társat fóllelni nem adatik meg embernek. „Mindig él valahol az igazi” (uo.: 39., 101.), de csak keresni és elveszíteni lehet; magunkévá tenni, tartósan birtokolni soha. „Az igazi”: fantom. Hazája a jövő és a múlt, incseleg mint vágykép, vagy emlékként dereng. A jelenben nem létezik.

Az eddigiekkel körülbelül azt is elmondottuk, miért nem igazán jó regény Az igazi és folytatása, noha számos kitűnő, nagy művészi erőről tanúskodó részlet, megannyi pszichológiai finomság, elmés-pregnáns észrevétel és okfejtés akad bennük. E dilógia túlságosan is eszmén, illetve irodalmon gerjedt alkotás: a fikcionált életanyag gyakorta nem önnön törvényeihez, hanem képletekhez, tézisekhez igazodik mindkét kötetben (kivált a másodikban). Márpedig „Nagy különbség - vélte Goethe -, hogy a költő az általánoshoz keresi-e a különöst, vagy a különösben szemléli az általánost. Az első esetben (...) a különös csak mint az általános példája érvényes: de a második eset tulajdonképpen a költészet természete; egy különöst mond ki, anélkül, hogy az általánosra gondolna vagy utalna”. Márai ezúttal olyannyira az általánosra szögezi tekintetét, olyannyira „világmodellt” akar teremteni, hogy műve többször is megreked az illusztráció színvonalán. Másként mondva: nemegyszer érzik, hogy ö írja a regényt, nem engedvén, hogy a regény írja önmagát. Aképletszerüség, a tételszemléltetés egyéb bajjal is jár: becsempészi e könyvekbe a didaktikusság veszedelmét. Mily kendőzetlenül oktató célzatú a művészet szórakoztatóiparrá silányodásának rajza a Judit... és az utóhangbanl Mily nyersen, direkt módon szólal meg a szerző bolsevizmusutálata, mily eröltetetten allegorikus az országot elárasztó rothadásbűz emlegetése ugyanitt (151- 155.)! További példák helyett csupán a szomorkás konklúzió: a második kötet (főként az utóhang) a szerző alkotóerejének fogyatkozásáról árulkodik.

Már csak egyetlen - nem Márait, hanem egyik monográfusát illető - kritikai megjegyzés. A ténytisztelet szakmai alapkövetelmény, a mű ugyanis nem az irodalomtörténész önkényes képzete. Ha fesztelenül „összevonjuk” az első feleség és Áldozó Judit alakját, kizárólag inautentikus „elemzés” születhet. Rónay László idézett könyvében ez történik (310-316.).

írt légyen bármiről is, Márait mindenkor a polgár sorsa, múltja, jelene, jövője (jövőtlensége?) izgatta. Az igazi és folytatása e nagy téma egyik variációja. Korántsem jelentékeny alkotás. De nem is jelentéktelen.

(Akadémiai Kiadó-Helikon Kiadó, 1992)

345