Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - HAJNÓCZY PÉTER EMLÉKEZETE - Hajnóczy Péter: Ló a keramiton (filmforgatókönyv)
A félelmes, az iszonyú az, hogy a „kép” mégis mozog, pereg a film, de lassabban, késleltetett ritmusban. Ez a lassítás a félelmes. A kisfiú mögött pincelejárat, rozsdás kapaszkodóráccsal; a rácskorláton csaknem a kőre perdülő rozsdadarabok, színük mint a fakó téglaszín, szomorú pókok. A korlát rácsai nem rögződnek, nem kapcsolódnak a lépcsőhöz; a korlátrács mozdulatlanul lebeg a lépcső fölött. Mint egy végtelenbe hasító semmi. A korlát merőlegesen szegeződik a tűzfalra. A lassan csörgő véres víz alatt a sárga keramit hűvös és csöndes. A kisfiú a lovat nézi. Lassú tekintettel, mint amikor egy szeptemberi hajnalon egy harmatos szemet csöndesen felhasogatnak. Háta mögött a lépcsőhöz nem kapcsolódó korlátrácsok, s maga a tűzfalnak szegeződő fekete, vöröses rozsdadarabokkal borított korlát. A kisfiú nézi a tűzfal tövében, a véres vízben heverő lovat. Körülötte a némán, lassan, dermedten mozgó asszonyok és férfiak: kezükben tiszta vízzel teli vödör. A ló felé lépkednek. (A HANG! Ütés; mint amikor egy fakalapács egy végtelen bádoglapra sújt.) 2. kép A CSALÁD Építkezés. Félig kész épület, sóderrel, homokkal, téglával megrakott teherautók és lovas kocsik, betonkeverő gép stb. 16—17 éves fiú egy alacsony, szemüveges, nyúlszemű, vézna munkással cementeszsákokat cipel a vállán a betonkeverő géphez. A fiú arca feszült és nyugodt, mint egy vízbe hajított benzincsomó. A betonkeverő dobja ütemesen forog, kattog: két munkás egyenletes mozdulatokkal lapátolja a dobba a cementet és a homokot, a gépkezelő gumitömlővel vizet locsol a dobba, a masszára. Aztán a gépkezelő leállítja a gépet, két ,japáner” a dob elé áll, lassú csördülésekkel a billenthető fémteknőbe csorog a beton. Aztán a munkások lapáttal a dobból kikaparják a falhoz tapadt masszát. Vált a kép. Az ötven év körüli, nyúlszemű, szemüveges munkás és a fiú a cementraktár előtt ülnek két-két egymásra helyezett téglán átvetett mészfoltos pallón: cigarettáznak. Fúj a szél. A dobot leállították; úgy mered az esőszínű ég felé, szomorúan, sóvárogva, mintha egy lassan kettéváló felhő térdei között feküdne. A munkások deszkapallón ülnek, esznek, cigarettáznak. szuggeszlivitásával hat, a zenei és hangeíTektusokat csak kitüntetett pontokon alkalmazza. Ritmusát a rezignáltan távolságtartó jelenetezés s a szorongásos közelképek váltásai adják. „Egy ember élete” - idézhetjük föl a századforduló expresszionista dramaturgiáját: A Ló a keramiton létezésünk megszokott pillanatokból, „normális” gesztusokból összeálló csődjét mutatja be, az élet háborús és békebeli hétköznapjait egyaránt átható erőszak természetrajzát adja. 195
