Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Porogi András: Szerelmi történet (Istennel, sátánnal, tejjel) (novella)

idemásolok, kitérő gyanánt, mitegy késleltetve a voltaképpenit, ahogy az a kerek történetektől sem idegen. Amúgy is a legtöbb történet nem elhanyagolható értelme, hogy alkalmat szolgáltat más történetek elbeszélésére.

Nagy Constantinus császár uralkodásának idején élt Rómában egy szép szűz, aki a szent keresztségben — mert hogy keresztény volt, titkos ügynöke az ügynek - az Ágnes nevet kapta. Alig mült tizenhárom esztendős, de - a legendák szerint - mind gondolkodásának nemességére, mind testi bájaira nézve messze meghaladta korát. Egy alkalommal, amidőn éppen hazafelé tartott az iskolából, szemet vetett rá a prefektus fia. Mármost tudni kell erről az ifjúról, hogy nemes származásával, temérdek vagyonával és termetének szépségével csak mérhetetlen gőgje vetekedhetett. Barátai hízelkedései meg a mindenféle nőszemélyek kegyei oly igen vakká tették, hogy azt hitte, csak érette áll fenn az egész dicsőséges impérium. Megszólította hát a lányt, és tréfálkozva fülbevalót ígért neki egyetlen csókjáért. Agnes azonban kikacagta őt. S most már hevesen kérlelni kezdte a szép szüzet, és ígért neki aranyat, ezüstöt, ha betölti vágyát - mindhiába. Mikor pedig - belátván, hogy másképpen nem érheti el célját - feleségül kérte őt, Agnes így válaszolt: „Távozz tőlem sátán küldötte! Van énnékem már igaz szeretőm. Szebb is nálad, vagyonosabb is; a hatalma nagyobb, a származása előkelőbb, a szerelme erősebb a te szerelmednél. 0 az én jegyesem.” Ezután Ágnes - legalábbis a leírások erről tanúskodnak - elmesélte a prefektus fiának, hogyan szokott szerelmeskedni a jegyesével, anélkül persze, hogy szüzességét elvesztette volna. Hallván pedig ezt az ifjú csak még nagyobb szerelemre gyűlt, mert a hiú szívekben a vágyakozás lángját csak geijeszti az elutasítás fuvallata. Egészen belebetegedett emésztő vágyába, míg végül atyja, a prefektus felkereste a szép szüzet, és előbb hízelgéssel, később fenyegetésekkel zaklatta, ám a lány csak kacagott rajta. Végül megkérdezte tőle, ki légyen a választottja, akivel kérkedett, és hol van lakhelye. Ágnes erre bevallotta, hogy Jézus Krisztus a jegyese, aki fönn lakik a mennyekben (a saját szívéről egy szót sem ejtett). Ezt hallván a prefektus haragra gerjedt, s ekként szólt: „Ha már semmiképpen nem hajolsz fiam felé, és megátalkodottan ragaszkodsz szüzességedhez, két választás marad számodra. Vagy megtagadva istenedet együtt áldozol a többi szűzzel Vesta istennőnek, ahogy törvényeink és szokásaink előíiják, vagy bordélyházba vettetlek, ahol mindenki szajhája lész. Úgy hiszem, akkor lemond rólad a jegyesed!” így és hasonlóképpen gúnyolódott a prefektus, ám Agnes nem volt hajlandó bálványoknak áldozni, mert hite erősebb volt a szégyenénél. A prefektus megparancsolta, hogy a lányt vetkőztessék mezítelenre, és úgy kíséijék a város legfertelmesebb bordélyházába. Kibontott haja — az ájtatos szerzők szerint — ezt-azt eltakart, de a nézelődő sokaságnak így is akadt csodálnivalója. Közülük egyesek így beszéltek: „Bár a keresztények kétségkívül bolond népség, a Jézusnak nevezett istenük azonban semmiképp, ellenkezőleg, nagyon is jó gusztusa van, hogy ilyen világszép menyasszonyt választott magának.” Mások ellenben szánakoztak a szép szűz sorsán, megint mások - akik törzsvendégek voltak az ostiai műintézetben - a pénzüket kezdték számlálni. Ám az isteni gondviselés keresztülhúzza az efféle bűnös számításokat. Mert amidőn a prefektus fia belépett a bordélyba, hogy elsőként háljon Ágnessel, a helyiség nyomban fényességes szentéllyé változott, s a földöntúli ragyogástól az ifjú menten

128