Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Határ Győző: Életút 1.
KL A doberdói ütközet után volt Édesapádnak az a farkaskalandja? És amikor rokkantán hazatért, újra bejárt a nyomdába? Igen, a doberdói vereség után. Látom, megragadt benned a versből, hogy „Gyomán nyomdászkodott”; de hogy mi volt a beosztása, csak hajazom, hogy raktáros, de igazában nem tudom. Hanem sikerült előkapamom régi okmányainkból egy málladozó dokumentumot, a szüleim házasságlevelét - hátha ezzel jobban kielégítem kíváncsiságodat; idemásolom. A vőlegény: Hack Vilmos, 1881, papírgyári tisztviselő (apja: Hack Ferencz, anyja: Medveczky Med- veczky Borbála). A menyasszony: Túri Mária Margit, 1888 (apja: Túri József, anyja: Barna Mária). A papíros öregebb, mint én... KL Barna Mária: ez volt hát anyai nagyanyád. Ő volt az igazi nagyanyám, a „világszép”. Említettem, hogy fiatalon elvitte a spanyoljárvány és az, akit én nagyanyámként ismertem, nagyapám második házassága volt (az ő rémtörténetnek beillő halálából írtam első regényemet). Nem tudom mennyire kell leszázalékolni a családi legendák áradozó jelzőit s hogy igazán olyan lélegzetelállító volt a szemrevaló cívis leányzó szépsége, tény, hogy nagyapám beledermedt a látásába és ha unokát nem is, de gyermeket, képzeletben, azonnal nemzett vele, nem is egyet s tudta, hogy elveszett. Igen ám, de időközben ő is kikupálódott, pártfogói énektanárhoz küldték, kiverték belőle hangja oroszos zengését és olaszos tenorrá csiszolták: tenorista lett, megtanult jó tucat tenorszerepet olyan operákból, amelyek ma már rég kikoptak a repertoárból és „felvételizett” a pesti Dalszínházban (az Ybl-féle Opera még nem épült meg, hiszen mindez Deák Ferenc trónengesztelő széptevése - a kiegyezés idején lehetett). A próbaéneklés istenesen sikerült (vaj ki a megmondhatója, 125 év megszépítő messzeségéből, hogy nagyapámat minek vették fel, kóristának avagy első tenornak?) és a legenda szerint szép énekespályának nézhetett elébe az operaszínpadon; és megkérte Világszép Barna Mária kezét. Ám az okos és erényes cívis leányasszony, a kor mentalitását visszhangozva - haragosan kifakadt:- Én? Hogy én egy komédiásnak legyek a felesége? Piha! Vagy én, vagy a teátrum! Itt vagyok én, másodgenerációs eleven bizonyítékul, hogy nagyapám gyenge volt, és nem a teátrumot választotta. KL És Édesanyádnak hány testvére volt? Három. Sándor bátyámat már említettem: ő fogadott be, amikor szüleim a raktárlakástól féltették a tüdőmet. Lajos bátyám külön történet. Az, már csak azért is, mert szótlanul füstölgött-utálkozott és látni se bírt, amiért Édesanyámnak annyi bajt, keserűséget okoztam. Honnan is gyaníthatta volna, hogy a háború utolsó évében „összedolgozunk” egy veszedelmes vállalkozásban, amelyre rámegy ő maga: a tragikus epizódnak más szemtanúja is van, Ferenczi László ismert irodalomtörténész és Kassák-szakértő - majd, ha odaérünk, apróra elmondom. Most mást szeretnék róla elárulni, nem azt, hogy nagy kártyás volt, sem nem hogy asszonybolond; hanem az ő tanulságain okulva - azt, hogy akármilyen színes és gazdag fantáziával tervelgetjük életünket, nincs az a regényírói képzelet, amely el ne halványulna az élet félelmetes leleményeihez képest. Lajos bátyám flegma természetére, lomha járására, szűkszavú elzárkózására és vigyorkeserű, szinte az öncsonkításig menő rezignációjára a magyarázat — múltjában volt. Pelyhedző állal vitték az 105
