Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - KARÁCSONYI FENYŐGALLY 1993. - Szerdahelyi Pál: "Egy "e" betű miatt jöttünk" Weöres Sándor látogatása a csöngei parochián
SZERDAHELYI PÁL „Egy »e« betű miatt jöttünk” WEÖRES SÁNDOR KÜLÖNÖS LÁTOGATÁSA A CSÖNGEI PARÓCHIÁN Több évtizedes hagyomány, hogy minden évben április 11-én - József Attila születésnapján - szoktuk országszerte megünnepelni a Költészet Napját. A csöngei evangélikus paróchián különösen emlékezetes nappá, kettőzötten is a Költészet Napjává lett 1972. április 11-ike, mivel e napon tett nálam látogatást Weöres Sándor. Az alábbiakban ennek a rendkívüli hazalátogatásának a történetét szeretném felidézni. Elöljáróban annyit, hogy Cina - ahogyan édesanyja becézte - nemcsak Csöngőre jött haza gyakran és szívesen, hanem a helybeli evangélikus gyülekezettel is tartotta a kapcsolatot. így aztán nem számított rendhagyónak, hogy engem is megtisztelt és megajándékozott barátságával, mint aki a hetvenes években végig, tizenegy éven át voltam a csöngei evangélikus egyház- község lelkésze. Nos, 1972. április első napjaiban levelet hozott a posta, melyben Sándor arról értesít, hogy 11-én feleségével együtt felkeresne, azzal a kéréssel, hogy egy keresztlevél kiadásával legyek segítségére egy problémája megoldásában. Amint jelezte volt, azon a napon egy Trabanttal érkezett hozzánk, a papiakra Cina, felesége Károlyi Amy, valamint barátjuk, Bata Imre irodalomkritikus társaságában. Egy pápai MSZMP párttitkár hozta őket, aki azonban csak mint gépkocsivezető és az említett Trabant tulajdonosa jött velük. A bemutatáskor kiderült, hogy Sándort és Amyt a pápai textilgyárba hívták meg, Költészet Napja alkalmából, író-olvasó találkozóra, s az ebéd utáni órákban egyenest onnan érkeztek Csöngőre. Alig invitáltam be vendégeimet szíves szóval a paróchia meghitt, csendes világába, máris előhozakodott Cina és Amy a jövetelük közelebbi céljával, íme, a sztorijuk: Weöres Sándor nemrég valahol elveszítette a személyi igazolványát, amely a szocializmus időszakában fontos személyi okmánynak számított, s úgy kellett rá vigyázni, mint a szemünk fényére, s még külföldre sem volt szabad magunkkal vinni. Mivel pedig a költőre is vonatkoznak az ezzel kapcsolatos rendelkezések, gondoskodnia kellett a személyi igazolványa sürgős pótlásáról. Felkereste hát az illetékes kerületi rendőrkapitányságot Budapesten, s bejelentette személyi okmánya eltűnését. Természetesen magával vitte a szükséges iratokat is, így a születési anyakönyvi kivonatát, melyet a szombathelyi Városháza anyakönyvi hivatalától kért meg postán. Az új igazolványt kiállító rendőr azonban felettébb furcsának, mi több, érthetetlennek találta a delikvens nevének írását. Előbb hosszasan nézegette: „Weöres”, újra és újra próbálta kibetűzni, majd rámordult Cinára: „Maga azt mondta nekem, hogy Vörösnek hívják, itt meg az áll, hogy - s itt a 1070
