Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - KARÁCSONYI FENYŐGALLY 1993. - Józef Mackiewicz: Szent István koronája - Pálfalvi Lajos fordítása
laktanyákat. S ami még jellemzőbb: ezt tulajdonképpen nem is várta tőlük senki, nem is feltételezték róluk... Azt hiszem, egyik nyugati szakértő sem látta olyan pontosan előre a nemzet lelki széthullásának veszélyeit és a kommunistákkal kötött „reális” egyezmények végzetes következményeit, mint Mindszenty hercegprímás, az első pillanattól kezdve. Ennek ellenére a felkelés bukása után sem akarta elhagyni nemzetét a menekültekkel együtt, hanem úgy határozott, hogy valamiképp az országban marad. 1956. november 4-én Budapesten a Szabadság téri amerikai nagykövetségre ment, és menedékjogot kért. Megkapta a menedékjogot. 1962 januárjában a magyar kommunista kormány felajánlotta Mindszentynek, hogy akadálytalanul elhagyhatja az országot. Ebben az évben hirdették meg az amnesztiát. Igaz, a „hazaárulás” vádjával elítélt hercegprímás nem élhet az amnesztiával, ugyanakkor megkegyelmeznének neki, ha benyújtaná a kegyelmi kérvényt. Mindszenty elutasította a javaslatot. Ugyanakkor a várt „evolúció” valóban beindult, még hozzá elég gyors tempóban, de nem a kommunizmuson belül, mint ahogy akarták, hanem épp ellenkezőleg, a szabad világban, a szabad világ és a kommunizmus kapcsolataiban. AZ ELSŐ HIVATALOS PAKTUMA KOMMUNISTÁKKAL Rögtön a második zsinat után nagy sikert aratott a Vatikán „reálpolitikája”. König bíboros, bécsi érsek, aki még XXIII. János pápa idején az „aggiornamento” leglelkesebb szószólója volt, VI. Pál pápa megbízásából 1964. április 29-én a kommunista országokba utazott. Május 4-ig tartott az utazás. Először Varsóba látogatott, ahol - amint azt a sajtó hírül adta — a „miniszterelnök-helyettessel” tárgyalt. Onnan Budapestre utazott, hogy engedményekre bírja rá Mindszenty hercegprímást. De facto — bár nem használták ezeket a szavakat - a kommunistáknak tett engedményekre. Ugyanakkor olyan kifejezéseket használtak, mint „nem akadályozni a Vatikánt helyes és reális politikájában”. Mindszenty hajthatatlan maradt: Nem ismer el semmilyen paktumot a kommunistákkal. Nem hagyja el önként választott budapesti menedékhelyét még akkor sem, ha a kommunista hatóságok engedélyezik számára, hogy Rómába utazzék. Nem kér semmiféle kegyelmet vagy amnesztiát. Előbb nyilvánítsák semmissé az 1949. évi pert, öt pedig, a hercegprímást teljes mértékben rehabilitálják. A pártvezetőkkel folytatott beszélgetéseket viszont „derűlátóan értékelte” König bíboros. Ekkor a pápa úgy határozott, hogy a hercegprímás feje fölött intézkedik. 1961-től új csillag ragyogott a Vatikán diplomáciájában: Monsignore Agostino Casaroli, a Rendkívüli Ügyek Kongregációjának segédtitkára. Most őt küldik Budapestre tárgyalni a kommunista hatóságokkal. 1964. szeptember 14-én aláírják az első kétoldali egyezményt a Vatikán és a magyar kommunista kormány között. Az egyezmény értelmében a pápa nevezi ki Magyarország püspökeit, de ezt még a kommunista hatóságoknak is jóvá kell hagyniuk. Az egyezmény első pontja leszögezi, hogy a Vatikán beleegyezését adja ahhoz, hogy a püspökök ünnepélyesen hűséget esküdjenek a magyar kommunista kormánynak (Lengyelországban is régóta hasonlóképpen történik). Egy kicsit más szavakkal: „a Nemzetnek és az Alkotmánynak...” Másnap, szeptember 15-én szimpatikus fénykép jelenik meg a magyar kommunista lapokban a bankettről: a magyar kommunisták msgr. Casarolival koccintanak. A megegyezés tehát őszinte. Ezt követően — anélkül, hogy Magyarország hercegprímásával konzultálnának - kineveznek öt új püspököt. Két nappal később a hivatalos magyar hírügynökség közli, hogy hűséget esküdtek az államnak, „felesküdtek az alkotmányra”. A francia La Vie Catholique Illustrée már az év augusztusában igen pozitív cikket jelentetett meg a „mai Magyarországról”. Prantner József államtitkár azt nyilatkozza, hogy nagyra értékeli a Vatikán „realizmusát”. A kommunista blokk sajtója, különösen a lengyelországi katolikus sajtó, ki1062