Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - KARÁCSONYI FENYŐGALLY 1993. - Józef Mackiewicz: Szent István koronája - Pálfalvi Lajos fordítása
JÓZEF MACKIEWICZ Szent István koronája* Űj jelszót kreáltak: „Krisztus volt a legnagyobb realista”. A „haladó” katolikus publicisztikájában és vitairataiban már 1945 óta hadakoztak ezzel a jelszóval, mivel úgy gondolták, összhangban áll az emberek érdekeivel és Istennek is kedves. Lassanként konkrét formát öltött, főleg a kommunista rendszerekben, a párttal kompromisszumot kereső katolikus körökben. Végül már a Lengyel Püspöki Kar 1972. augusztus 5-én kelt levelében is ezt olvashatjuk: „A realizmus legmagasabb fokát Krisztus érte el, aki egyaránt ismerte az isteni és az emberi dolgokat”. A „realizmus” szó jelentésárnyalatai kétféleképpen értelmezhetők. De ha figyelembe vesszük, hogy épp a kommunista erőszakkal kapcsolatos álláspontok taglalásakor vált általánosan elterjedtté, akkor elmondhatjuk, hogy a használat során lényegében egyértelművé egyszerűsödött: a status quo elfogadását jelenti. „Legyünk realisták” - mondja a népszerűvé, a politikában pedig kötelezővé vált jelszó. MINDSZENTY HERCEGPRÍMÁS SZEMBEN A HAMIS REALIZMUS” ÁRADATÁVAL Mindszenty József bíboros, valódi neve Pehm József, 1892. március 29-én született Magyarországon, Csehimindszenten, sváb telepesektől származó parasztcsaládban. Szülőfalujáról vette nevét. 1915-ben pappá, 1926-ban püspökké szentelték. 1945-ben, Magyarország hercegprímása, Serédi Jusztinián bíboros halála után Mindszentyt kinevezték esztergomi érseknek és Magyarország hercegprímásának. Ez a második világháború végén történt, ami Magyarország súlyos vereségével végződött. Bevonultak az országba a bolsevikok, és mint mindenhol, „új rendet” vezettek be. Ez nyomorral, s mindenekelőtt a társadalom lelki széthullásával járt, ezt lelki terrorral érték el, ami sokkal inkább jellemző a rendszerre, mint a fizikai terror. Megkezdődött az ország sajátos kommunizálása a minden „népinek” és „demokratikusnak” nevezett köztársaságban azonos minták szerint: szakaszosan és Lenin útmutatásai szellemében, „figyelembe véve az objektív körülményeket”. Mint Lengyelországban, Csehszlovákiában és más országokban is, „koalíciós” kormány alakult, sőt, Magyarországon látszólag kisebbségben voltak a kommunisták. De a kulcspozíciókat, mint mindenhol, a kommunisták foglalták el. Azt mutatta az azonos taktika, hogy a cél is ugyanaz volt. A létrejött „államok” nem államok, hanem egy Moszkvából vezetett egységes szervezet tagjai voltak. Ugyanolyanok voltak a társadalom részéről a „reálpolitika” nevében, a „reálpolitika” jelszavával tett kompromisszumkísérletek is. Hova vezet az ilyen politika, ez többé-kevésbé világos volt minden becsületes gondolkodású ember számára. Magyar- ország hercegprímása ellenezte a kommunista párttal kötött hazug kompromisszumokban és egyezményekben rejlő önámítást. Nem kötött semmiféle politikai egyezséget. És valóban eljött a következő, minden „népköztársaság” számára egyforma „sza* Mindszenty portréja a Watykan w cieniu czerwonej gwiazdy (A Vatikán a vörös csillag árnyékában, London, 1975) című kötet első részének 5. fejezete. 1060
