Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - KARÁCSONYI FENYŐGALLY 1993. - Dragomán Pál: Huszárok, hősök, szentek - Beszélgetés Somogyi Győzővel
huszonöt, akkor már átveszi a hatalmat fölöttem és egyik kívánja a másikat. így keletkezett ez a sorozat is: Nagy magyar hősök. Jelenleg Árpád vezér az első és Maiéter Pál az utolsó. Ezt szeretném úgy százig felfejleszteni. D. P. — Hány van már készen? S. GY. — Körülbelül hatvan. Már elkezdtem a magyar szenteket is, a királyokat és a nagy magyar papokat, minden vallásból, a nagy rabbiktól kezdve Pázmány Péterig. Azok már nem lesznek ennyien. D. P. - Ebből az derül ki, hogy több katonánk volt, mint papunk? S. GY. — Hát igen, több volt, legalábbis jellemzőbb volt az ország történetére a háború, mint a békés imádkozás. De ezek azok az ideálok, amelyek engem jobban megmozgatnak, mert festhetnék például nagy magyar írókat is. Persze eléggé archaikusán, korszerűtlenül gondolkodom, tehát nem annyira a demokráciáért hevülök, hanem inkább a királyságért, mert úgy érzem, kellenek olyan emberfölötti ideálok, akiknek a szerepe: összekötő kapocs köztünk és Isten közt, ők azok, akik az átjárást biztosítják. D. P. — Pár hónappal ezelőtt itt járt egyik barátom, Kántor Lajos, a kolozsvári Korunk című folyóirat főszerkesztője. Arról beszélgettünk, hogy mi lehetne a romániai politikai élet perspektívája. Azt mondta: vissza kell hívni Mihály királyt. Na, hát én mindent hittem volna tíz évvel ezelőtt, de azt, hogy Kántor Lajost mint román royalistát fogom viszontlátni, azt soha. S. GY. — Én is azt tenném, visszahívnám Habsburg Ottót. A nép akarná. De a Világbank és a világsajtó nem akarja. D. P. - Lehet, hogy az elmúlt négy év is másként alakult volna, ha egy valóban autoriter, karizmatikus személyiség lett volna a központban. Bár, talán a fia jobb lenne... S. GY. - Teljesen mindegy a személy. Ha egy dinnyére rátesszük a koronát, az is megszentelődik általa. Hát voltak tökfejű királyaink is. De ellátták a feladatukat. D. P. - S ha másban nem, de a lacipecsenyében megmaradt a nevük. S. GY. - Persze. De nézzük például az angol királynőt: reprezentál, a nép szereti, boldog, hogy van egy magasabb ideál, akire fölnézhet. A királyt nem lehet választani, mint ahogy apát sem választhatunk magunknak. D. P. — Egy más jellegű kérdésem volna most: milyen ház lenne az, aminek a falait te kifestenéd freskókkal? Vagy egyáltalán: jutott-e eszedbe ilyesmi? Vágysz arra, hogy egy monumentális, századokig megmaradó alkotást hozz létre? S. GY. — Hát, csak kis templom lenne az... D. P. — De például ha felajánlanának neked, mondjuk egy pártszékházat, azt már nem vállalnád el? S. GY. — Nézd, ha olyan technikával építenék, ami rendesen elhordja a freskót öt-hat- száz évig, és nem szólnának bele, hogy mit festek, akkor igen, mert tudom, hogy az én 1057
