Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - Fenyves Ottó: Boszniai látképek - Maurits Ferenc kiállításáról
FENYVESI OTTÓ Boszniai látképek* Kedves barátaim, tisztelt egybegyűltek! Ma egy olyan művész kiállítását nyitjuk meg, aki a Délvidékről jött, a délszláv háború közvetlen közeléből. A kiállítás képeit Bosznia ihlette, a mindennapossá vált kegyetlenkedések, a halál. Maurits Ferenc érdeklődésének középpontjában egyébként mindig is valamiképpen a halál állt. Harminc éve az embert rajzolja, pontosabban az emberi testen eluralkodó és azt deformáló indulatokat, ösztönöket. A torzulásokat, a feltépett izomrostokat, a felborzolt szőrzetet. A dolgok látványa nála pokoli látomássá bővül: egy világot, hagyományt, történelmet és jelent átfogó, az érzések és külvilág összefüggésének belső remegéseit megnevező indulattá és vízióvá. Korábbi rajzain az alakzatok, a figurák látszólagos mozgásban vannak, a hinta kötelén, a kötéltáncos huzalán, a szárítókötélen, a kirepülés előtti pillanatban - a lét és a létezés szakadékai felett. A mozdulat és a mozgás egy tört részében ábrázolta őket. A boszniai látképeken viszont mozdulatlanságba merevedett, meglékelt, megskalpolt, hiányos, megnyúzott, bomló, kocsonyás figurákat láthatunk. A boszniai pokol áldozatait. Egy végtelen tömegsírt. Maurits mindig mélyen megélt, az emlékezés áttekinthetetlen útjain feltáruló élményt fest meg, akár a gyermekkorra való emlékezés kinagyított és megmásított képeit, akár a hátborzongató fizikát és elektromosságot, akár a boszniai borzalmakat. Maurits Ferenc a hatvanas évek elején induló újvidéki irodalmi és művészeti folyóirat, az Új Symposion grafikai szerkesztője volt. Munkássága szorosan kötődik Tolnai Ottó és Domonkos István költő-szerkesztők opuszához. Mauritsot a „képek emberének” ismertük meg, a látomások, a csend emberének, s hogy egy vallomással se maradjak adós: ő tanított bennünket látni. A pusztulás esztétikájára tanított, készített fel bennünket - arra a sajátos szépségre, amelyet az elszabadult rombolásban és zűrzavarban, rútságban találhatunk meg. Ezáltal mintegy a túllélésre is felkészítette a Symposion fiatalabb nemzedékeit. Művészete a szépség demisztifikálása, a rútság dicsérete. Az ő opusza eltávolodott mindattól, ami a művészet tényezői, elemei között a biztonságot, a stabilitást, a tájékozódási pontot jelölhette. Maurits Ferenc a művészi tapasztalásnak egy puszta tartományába ve* Elhangzott 1993. június 17én, Veszprémben, a Vár Galériában, Maurits Ferenc kiállításán 1009
