Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 11-12. szám - AZ EPMSZ TANULMÁNYI NAPJAI. KAPOSVÁR 1993. - Szilassy Sándor: Forradalmi Magyarország

Kádár-rezsimben szerepet játszott egyéneknek nyújtott büntetlenség ellenében megegyezést létesítettek az akkor már többé-kevésbé legálisan működő ellenzékkel.

Hogy a sokat emlegetett rózsadombi tizenhárom összeült-e vagy sem, ma már csak annyiban lényeges, hogy ha valóban volt titkos megállapodás, ez befolyásolhatja a következő választások kimenetelét. A lényeg az, hogy az átmenet békésen történt, anélkül, hogy a munkásőrség és a nómenklatúra körül elhelyezkedett új osztály véres ellenállást tanúsított volna. Magyarország elkerülte a gazdasági káoszt is, és az új kormányzat viszonylagos stabilitása a külföldi befektetések jelentős részét vonzotta ide.

Akárcsak a szovjet rendszer bukása után kialakult világhelyzetet, a mind komplexebbé váló hazai állapotokat sem könnyű elemezni. A külföldön élő megfigyelőnek az a benyomása, hogy különösen társadalmi téren az átszervezés még mindig a kezdeténél tart. A baloldali napilapok több mint félmilliós példányszámával szemben a jobboldali, „nemzeti irányzatú” újságok csak 15—20 000-es példány számmal jelennek meg. Az úttörőmozgalom még mindig állami támogatásban részesül; az ifjúság jelentős része tájékozatlan a közelmúlt történelme, a demokratikus intézmények, de talán a külvilág eseményei iránt is. A történelmi egyházak néhány vezetője és a vezető politikusok közül jó néhányan a két világháború közötti idejétmúlt tradíciókat, így a cím- és rangkórságot akarják visszahozni. Ha így megy tovább, megint tévhitek teijednek majd el a magyarokról külföldön, akárcsak a napóleoni háborúk után, amikor egyes ide látogató idegenek úgy vélték, hogy a magyarság négy törzsből áll; a jogászok, csikósok, gulyások és kanászok törzseiből.

Az 1994-es választásokra aligha készült fel az ország. Van aki úgy látja, hogy a baloldal győzelme biztosra vehető. Más megfigyelők szerint a szavazóközönség három lehetőség között választhat: az Antall-kormány megtartása, Csurka István pártjának jobboldali programja és Hornék baloldali visszarendeződésre irányuló tervei között.

Az ilyesfajta okoskodás aligha helytálló. Annyi viszont igaz, hogy a szavzásra jgosultak nem látnak tisztán a politikai dzsungelben. 1993 októberében kilencvenhat bejegyzett párt volt Magyarországon, és ha a többségük le is morzsolódik, bizonyos, hogy olyanok is bekerülnek a parlamentbe, amelyek jelenleg csak azon kívül szervezkednek, így a Köztársaság Párt, a Nemzeti Demokrata Szövetség, a Vállalkozók Pártja, az Agrárszövetség, Csurka pártja és a szociáldemokraták. Akárcsak Amerikában Perot, ezek a kisebb pártok megkaphatják a „tiltakozók” szavazatait, akiknek a jelenleg egymással hadakozó egyik nagyobb párt sem tetszik. Az SZDSZ-Fidesz választási szövetség ezek közül néhánnyal koalícióra léphet, ami megnövelhetné a liberális kormányalakítás esélyeit. Csurka István mozgalma és pártja viszont a jobboldal felé hajló pártokkal kísérelheti meg a hatalom átvételét. Az MSZP esélyeit ugyancsak megnövelheti a kisebb baloldali pártokkal való együttműködés.

Számításba kell vennünk, hogy a magyar parlamentarizmus történetében tudtommal csak egy olyan eset volt, amikor a miniszterelnök pártja veszített a választásokon. (Gróf Tisza István és a Szabadelvű Párt 1905-ös vereségére gondolok.) Közigazgatási nyomással, a tömegkommunikációs eszközök befolyásolásával, milliárdos tájékoztatási alapítványok létesítésével mindig lehet kísérletezni. Hogy ez milyen sikerrel jár, majd meglátjuk.

Az idősebb generáció tagjai tudják, hogy nincs világmegváltó elmélet, mint ahogy nincs egyedül üdvözítő párt sem. Külföldi választásokon éppúgy, mint Magyarországon, bebizonyosodott az is, hogy a megélhetés kérdése jön először (lásd az Öbölháborúban győztes Bush választási vereségét), és könnyen lehet, hogy egy évtized is eltelik, amíg a magyar gazdasági élet rendbejön és a higgadt, nyugodt politikai centrum létrejön. Akárhogy is lesz, annyi bizonyos, hogy a szabad választások eredményét tiszteletben kell tartam. A nép szava nem mindig Isten szava, de demokratikus rendszerekben csak arra lehet hallgatni.

1001