Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Berenik Anna: A félremagyarázott Anonymus IV.
szóval fejez ki, míg a magyarból hiányzik a megfelelője. Helyette anyafóldünk van, amit a németek nem használnak. A középkori latin szöveg anakronisztikus, mert az adott időpontban még nem a perzsák, hanem a médek uralták a Káspi-tengertől Kis-Ázsia közepéig a Halys folyóig terjedő területet, benne az Ararát/Urartut is, de történetük mostohagyermeke a történészeknek és beleolvad a perzsák történetébe. Gyanúm szerint a magyarság „ős-perzsa” eredetre valló szókincse a japhetita médek nyelvével azonos, amit a perzsák vettek át. Azonosítsuk Herodot elbeszélését a szkíták 28 évi ázsiai tartózkodásáról a Krónika fenti szövegével, miszerint Magor és Hunor visszatértek apjukhoz, majd engedélyével beköltöztek a meotiszi lápokba, amit úgy is fordíthatunk, hogy apjuktól függetlenítették magukat. Itt öt évig ültek nyugton. Az indokolás hiányzik. A magyar krónika nem említi, hogy a szkíták Ázsiát elhagyni kényszerültek, de másfél ezer év múltán ez már valóban nem volt fontos. De azt is elhallgatja, hogy a galaták sem jókedvükből hagyták el a Kárpát-medencét. Sikertelenségeket el lehet felejteni, a népek életében csak a győzelmek számítanak. Herodot megint árulkodik. Ugyanis, mikor a szkíták a 28 éves távoliét után visszatértek saját országukba, ott ugyanolyan nehéz harc várt rájuk, mint a médek ellen. Egy jókora sereg jött ellenük, mert a szkiták asszonyai a férfiak hosszú távolléte alatt alattvalóikkal (a német fordítás rabszolgákat mond, amit tévesnek tartok) utódokat hoztak létre, akik ellenálltak a visszaérkezőknek, s a szkíták többszörös csata után sem jutottak előnyhöz (Her. 4.1—4.).- Az „egykori szolgák”, mármint a galaták először határvonalat húztak a taurisi hegyek-tői, azaz a Tátrától a Meotisz-ig, ami Galíciának felel meg. A skithák öt esztendőre behúzódtak a mocsarak közé, ahol új fegyvernemet találtak ki, az ostort, ami aligha más, mint a hosszú nyelű és már hangjával is messzeható és félelmet keltő magyar csikósostor. — Az ifjú nép erre nem volt felkészülve, megijedt, elfeledte a harcot és elmenekült, majd mint Herodot tovább közli, a szkiták, miután a médek kiűzték őket Ázsiából, ezenmódon visszatértek országukba. Hasonlítsuk össze ismételten Herodot történetét a Képes Krónika elbeszélésével, miszerint a galatákat anyjuk elküldte a Kárpát-medencéből, nevük alapján Gal-iziá- ba, ahonnan Franco vezetésével a keleti népektől való félelmükben nyugatra távoztak. A két történet azonos. Az időpont Kr. e. 585 körűire tehető. Véletlen-e, hogy ez időben, ha nem is egyik napról a másikra, megdől Nyugat-Európában az ún. Hallstatt-Kultúra, s feltűnnek az ismeretlenségből a kelták=galaták? Galicia újra „szkíta” terület lesz. A NŐRABLÁS A rómaiak jogi megállapítása szerint „csak az anya biztos”. Meghatározásukkal szemben a magyarság szabályt erősítő kivétel, mert míg ősapáink nyomát követhettük, így már két nevet is ismerünk, Protothyast (Ti(a)sza?) és Madyast (Mátyás Huniadból?), ősanyáink kiléte bizonytalan. A Képes Krónika szerint (5) a hatodik esztendőben sikeres nőrablás történt, mikor is magányosan élő nőket és egy ismeretlen Bereke fiainak fiait síppal-dobbal-nádi hegedűvel bevitték a Meotisz mocsaraiba. Az elraboltak között volt az alán uralkodó, dule principis alanorum (nem kell feltétlenül fejedelemnek fordítani) két leánya, akiket a két tőrzsfő, Hunor és Magor vett feleségül. Ex quibus mulieribus omnes huni sive hungari originem sumpserunt. Ezektől az asszonyoktól erednek mind a hunok vagy a magyarok (Geréb). Szerintem árnyalatnyi különbséggel: ... ezen nőktől/házastársaktól vették a hunok vagy magyarok együt- tes/közös eredetüket (származás, keletkezés, őstörténet). Vagyis eddig két külön számon tartott törzs utódai az anyák által vérbeli rokonok lettek, s a hunor és magor törzsnév egybekapcsolva hungar-ra változott. Az ősanyák kereséséhez vegyük kiindulásipontnak, hogy a Meotiszba nem két 879
