Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Kaba Ákos: Széljegyzetek egy új magyar őstörténeti tanulmányhoz
2. A finn-ugor nyelvrokonság fölismerése először a svéd Strahlenberg és a magyar Sajnovics által csak 200 évvel később történt. A 18. század vége előtt teljesen ismeretlen volt a magyar-obiugor nyelvrokonság. Az obiak ugor neve pedig, amivel a jugort rokonítani lehetne, valószínűleg Budenz célzatos ötlete volt. Az elmondottak alapján tehát nem kétséges, hogy mennyire alaptalanul, helyesebben erőszakolt félremagyarázással került Jugria származásunk sűrűn hangoztatott bizonyítékai közé. Egy másik kimagaslónak vélt bizonyíték a 15. század elejéről való. Hajdú Péter „Finnugor népek és nyelvek" című könyvében írja, hogy „A magyar nyelvnek a manysi és chanti valós rokonságát először egy veronai szerzetes vette észre, akinek megfigyelését Aeneas Sylvius Piccolomini a későbbi II. Pius pápa örökítette meg..." Mivel az érintett szövegrész nem volt idézve, fölkutattuk. Kíváncsiak voltunk a vonatkozó szövegre, tudván azt, hogy az obi-ugorok nyelveit csak a 18. század második felében kezdték megismerni, de megkülönböztetésükkel még a 19. században is bajlódtak. A veronai szerzetes tehát nem ismerhette őket, mégkevésbé nyelveiket. Idézzük a szöveget, hogy meggyőzzön indokolt kételyünkről: „A mi Veronáink, akit fentebb említettünk, hogy a Tanais (Don folyó) forrásához ment el, azt mondta, hogy ázsiai Szki- tiában, nem messze a Tanaistól, durva bálványimádó emberek laknak, akiknek ugyanaz a nyelve mint a pannoniai hungaroknak." A másik érintett idézet így szól: „Úgy értesültünk, hogy a Tanaison túl az ázsiai Szkitiában a mai napig találhatók olyan népek, melyeket hungaroknak neveznek.” Mindkét szöveg félreérthetetlenül magyarokról és a pannoniai magyarok nyelvéről beszél. Az említett terület „Tanaison túli ázsiai Szkitia” pedig a Don forrása és a Volga-könyök közé rögzíthető, ahol még ma is a legtöbb magyarokra vonatkoztatható helységnév található, amelyet Bartha A. is kiemel könyvében. Később a Mathias de Miechow (1517) lengyel kanonok Tractatus de duabus Sarmatiis című könyve is félreérthetetlenül csak magyarokat említ. Számunkra mindenesetre érthetetlen, hogy világos, egyértelmű és kizárólag csak a magyarokra vonatkozó 15-16. századi utalásokat hogyan lehet ennyire félremagyarázni és obi-ugor származásunk bizonyítására fölhasználni. A finnugrisztika legfontosabb bizonyítékai közé tartozik a manysi népnév, ugyanis ebből vezetik le magyar népnevünket. E szófejtés bizonytalanságára jellemző, hogy Bartha A. is háromféle magyarázatot említ. Először az indo-európai manu, férfi jelentésű szóra vezeti vissza. Másodszor az ugor eredetű magy, ugyancsak férfit jelentő szóval hasonlítja. Harmadszor pedig „az ősmagyar nyelv saját anyagából született, önálló fogalomalkotásnak" tartja. Részünkről az utóbbit tartjuk valószínűnek. De mielőtt saját elgondolásunkra rátérnénk, idézzük Sinor Dénes bloomingtoni egyetemi tanár véleményét, The Earliest Period of Hungarian Turkic Relations 1981-es tanulmányából: „Saját magamat kell elmarasztalni, hogy elfogadtam - valószínű kényelmességből - ezt az a priori, felettébb kétes szófejtési szörnyűséget." Véleményünk szerint is alapvetően elhibázott a mancs és magyar szavak összevetése, mert mindkét szó előbbi alakja egy nagyon késői hangváltozást tükröz. Pedig alapvető szabály, hogy csak az ősi szóalakok hasonlíthatók, esetünkben a mosz és a moger. Ezek az eredeti szógyökök pedig egymástól annyira különböznek, hogy még hangtörténeti bűvészkedéssel sem rokoníthatók. A teljesség kedvéért jegyezzük meg Róheim Géza Hungarian and Vogul Mythology című postumus műve alapján, hogy a Mosz és Por eredetileg mégcsak nem is népnevek. Az előbbi a Mir-susne-chum és a fehérló kultusz, az utóbbi pedig a Ku- laterhoz kapcsolódó medve-rítus követőinek a megnevezése. Ezért van mosz-kultusz követő nemcsak a vogulok, de az osztyákok között is. A mosz szónak tehát nem etnikus, hanem elsősorban kultikus jelentése volt, ezért eleve kizárt népnévként való szófejtése. A manys-magyar szóegyeztetés, mint az elmondottakból is kétségtelen, alapvetően félremagyarázott, de hangtörténetileg és néprajzilag sem elfogadható. Hogy az obi-ugorok ismerték a magyarokat, az nagyon is valószínű, de nem ezen az 865
