Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Vasadi Péter: A szellem védelmében (esszé)
A BŰNÖZŐKRŐL nem beszélek. Ók nem szürkék. Ők csak szürkítettek, de alapjában sötétek. Ók azok, akik hangosan csörgették közöttünk és előttünk az óriáskarikára fűzött börtöncella kulcsokat. Akik megtiltottak, betiltottak, kitiltottak, eltiltottak. Mindent mindentől, engem tőled, tőlem titeket, titeket tőletek. Ezért született meg az untergrund-figyelem, az érdeklődés minden iránt, ami eltiltott vagy eltiltandó volt. Azok, akik kitartóan figyeltek, sőt /Ö/figyeltek, nemcsak azt vették észre, hogy igazán az él, az virágzik, amit víz alá nyomtak a bűnözők, hanem azt is, hogy ezekben vannak a törvények, a lét, az élet, a szellem, a belső rend törvényei. így például azt, hogy Hamvas Béla nem különlegesség, hanem a szellem törvényes működésének korlátozhatatlan tere; ennek következtében maga is törvénnyé és szabadsággá vált. Személye nem vitatható, hanem - szellemként - fölélhető, irányt s időt mutat, mint egy történelmi „gyümölcs-óra”. A politikai ellenállás emberei a viszonylag nyílt színen küzdöttek, a szellem eljegyzettjei azonban a - nem kevésbé veszélyes - homályban, de annál elmélyültebb figyelemmel fényképezték, őrizték és leszűrték a történteket, a láthatókat és az alig láthatókat. így nekik és az egyházaknak olyan szerep jutott, mint annak a gúzsba kötött és pincében veszteglő fogolynak, aki ugyan magányra s tehetetlenségre volt kárhoztatva, de ideje és helyzete rákényszerítette, hogy ellesse és végighallgassa azokat a titkos és sötét párbeszédeket, amelyeket a bűnözők a biztosnak hitt előszobában vagy a konyhában folytattak. A szellem üldözöttéi arra rendeltettek, hogy ne csak a bűnözők tetteire, hanem a bűnözés természetére is figyeljenek. Ennek a tapasztalatnak óriási haszna csak a szabadság jelenében és jövőjében fog gyümölcsözni. De hisz épp erről van szó: mit kell tennünk ahhoz, hogy mind emberi, mind nemzeti létünkben foltápászkodjunk, megerősödjünk és fejlődjünk? Előbb MEG KELL GYÓGYULNUNK Nem szorul az különösebb bizonyításra, hogy lélekben, szellemben és testben egyaránt megsínylettük a közelmúlt hosszan tartó kórját. Az elnyomás, ha érezzük, ha nem, megnyomorított minket. Ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy nyomorékokká lettünk, ellenkezőleg. Csak az alapjában egészséges szervezet képes reflektálni önmaga meggyöngült állapotára, képes tárgyilagosan kijelenteni: a jelek arra mutatnak, hogy én most beteg vagyok. Eddig is e jelekről beszéltünk. Ha az élet szürke, akkor baj van vele, mert az élet színe nem a szürke. Ha az állapotok állandóan zaklatottak, akkor baj van velük, mert a normális állapotok a kiegyenlítődés felé tartanak, melyben az erők finom és billenékeny egyensúlyt akarnak teremteni. Ennek az állapotnak (eleven) békesség a neve. Ha lépten nyomon a fölszínesség, a testi-lelki folkészületlenség, s általában a középszer ismérveibe ütközünk, tudhatjuk, mi a teendő: minden erővel és eszközzel oda kell hatnunk, hogy emelkedhessünk. S minthogy a lélek-szellem meg tudja gyógyítani a testet, de a test nem tudja meggyógyítani a lelket, illetve mivel a lélek-szellem primátust élvez a fizikai fölött, mindenfajta politikai vonatkozáson túl a szellemben kell magunkra találnunk. Szemünk előtt esnek szét elemeire az összegyömöszölt egységek, de maga a lét e szétesésekben is meg akar maradni, ezért valami megőrző erőért kiált, azaz 79
