Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Varga Imre: "Bízom az igazság mindenhatóságában" - beszélgetés Kocsis Istvánnal)
nemet is kimondani, ha lelkiismerete parancsolja. Igen, üvöltötte, mintha kínozták volna, hogy neki már késő, ő már ezerszer igent mondott gyávaságból, ö már ki nem egyenesedhet. Egyszemélyes játékaid, monodrámáid fölkeltik bennem a kérdést, hogy te bújsz-e hőseid bőrébe, s töröd az övékéhez sorsodat vagy fordítva: az ő életüket használod fel arra, hogy magadat megmutasd, kifejezd, megszerettesd? El lehet ezt a kettőt egymástól választani mesterkéltség nélkül? Drámaíró és történész nem férnek meg egymással egy személyben. Amikor történelmi drámákat írtam, mindig legyőzte bennem a drámaíró a történészt. Újabban inkább történelmi regényeket írok, s igyekszem teljes mértékben tiszteletben tartani a történelmi hűséget. A drámában mindent alá kell rendelni annak a drámai helyzetnek, melyet csak saját törvényei befolyásolhatnak. A regényíró szabadabban érvényesítheti akaratát. Biztosan szeretted Kolozsvárt. Hiszen egy barátod nyilvánosságnak szánt kérdésére azt válaszoltad, hogy másutt mint Kolozsvárt nem is tudnál élni. Erre nem emlékszem. Ilyet nem valószínű, hogy mondtam. Dehogynem, a Gálfalvi-interjúban... Szóval szeretted Kolozsvárt. Mégis, minek kellett ahhoz történnie, hogy ott megszoruljon rajtatok a világ, hogy elköltözzetek? Ennyire vonzott Budapest? A kislányom gyógyíthatatlan szembetegsége miatt jöttünk. O sehol másutt, csak itt járhat megfelelő magyar iskolába. Ha ez nem következik be, nem valószínű, hogy rábírtam volna magam az áttelepülésre. Lehetett abban taszítás is, ha vállaltátok az áttelepüléssel járó hercehurcát. Volt, de nem az volt a döntő. Számított, persze az is, hogy mind a könyvkiadás, mind a színjátszás eljelentéktelenedőben volt. Elszántátok magatokat, és jöttetek? De belső viaskodások nélkül az ember nem hagyhatja ott a szeretett várost... Itt mi fogadott benneteket? Az, amire számítottál? Hiszen jártál Magyarországon azelőtt is többször. Itt másfél évtized alatt több színházi bemutatóm volt, mint Erdélyben, ami azt is jelenti, hogy ismertem a színházak világát. Azt is jelenti, hogy engem itt meglepetés nem érhetett. Biztos voltam abban, hogy nem lesz több bemutatóm, mint lett volna, ha Kolozsvárott maradok. Akkor is tudtam, hogy színházaink nem óhajtják igénybe venni a magyar drámairodalom segítségét. Azt sem gondolhattam komolyan, hogy éppen én leszek az, aki akaratát képes lesz rákényszeríteni színházainkra - megváltván szép terveivel a színjátszásunkat. Testileg-lelkileg nem viselt meg nagyon a kiszakadás, majd a beilleszkedés? Mintha nehezedre esne beszélni róla, s ezért elbagatellizálod. Az eléggé elszomorított, hogy itt nincs akkora súlya az írott szónak, mint Erdélyben. Bizony nagyon hiányoztak egykori erdélyi olvasóim, amikor megjelent A tizenkettedik lánc című regényem. 823
