Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Vekerdi László: Csoóri Sándor: Nappali hold (esszé)
fölül minden olyan nemzetközi megállapodást, amelyből kimaradt a kisebbségek joga. A létüket s fönnmaradásukat egyedül biztosító közösségi jog alkotmányerejű törvénye.” Csakhogy a trianoni és a párizsi béke is tartalmazott némi záradékot a kisebbségekre vonatkozóan, s mi lett belőle? De Csoóri nem hagyja magát lerázni; történeti elemzéssel mutatja meg, mennyivel jobban jár a világ, ha a nagyhatalmak komolyan vették volna saját fennen hangoztatott elveiket az önrendelkezésről, s népszavazással döntik el az országhatárokat. Bibó fejtegetései jutnak az ember eszibe az elfogadható határokról. Bibóhoz és Németh Lászlóhoz hasonlóan Csoóri is látja jól, hogy ezeket az elfogadhatatlan határokat mégis el kell fogadni, bármiféle revíziós politika csakis katasztrófához vezethet. De azt még tán Illyésnél is nyomatékosabban hangsúlyozza, hogy a kisebbségi sorban élő magyarok megnyomorítását elfogadni nem lehet. Nem egyszerűen ártatlan emberek egyéni és kollektív meggyötör- tetéseit regisztrálja; bár ez önmagában sem kevés, de ezt megteszik akkor - a nyolcvanas években - már mások is. Csoóri mélyebbre ás, a reális érvekkel megindokolhatatlan, olykor már egyenesen hisztérikus magyargyűlölet gyö- Ti 11 il[| 1 'li iilma rnmán-niapvar viszonyt elemzi, de nem általánosít. A két világháború közötti Csehszlovákubjui például a magyarok aránylag jól élhettek, és viszonylag szabadon szólhattak, hacsak nem hangsúlyozták különösebben magyarságukat. Romániában és Jugoszláviában mindig nehezebb volt a soruk, de az igazi kisebbségi pokol itt is a Második Világháború után szabadult el, amikor különben a szlovákok is kamatostul ledolgozták „elmaradásukat” a magyarüldözésben. Közrejátszhattak ebben a Horthy-féle „országgyarapítás” emlékei is, ám „hol van már Horthy, hol a második világháború, s mégis, a hetvenes évek Romániájában egyre-másra jelennek meg a Horthy-banditák szörnytetteiről tanúskodó könyvek. Semmi baj nem volna ezekkel a könyvekkel, ha nem tenné hiteltelenné őket néhány dokumentumnak maszkírozott jelenet, továbbá, ha az Antonescu-korszak tömegmészárlásairól és a Maniu-gárdák vérgőzös tombolásairól is megjelentettek volna párhuzamosan néhány kötetre valót. A kettő együtt tán erősíthette is volna a gyöngébbik felet. íme, ilyen a múlt, s ilyen a kritikája. De a cél ez esetben nem a gyöngébbik megerősítése volt, hanem fóldbetaposásuk, s lelkűk kiégetése lángszóróval.” A magyarok rémtetteiről harsogó propagandával egy időben Ceausescu ügynökei hozzáfogtak a magyarság utolsó tömbjeinek a felmorzsolásához, a székelység szellemi erőinek felőrléséhez. „Az iskolák elvétele, az életkedv, a jog elvétele után, a szülőföld elvételét tűzte ki végső célul, hiszen ez a legfontosabb. A nyelv még kibomolhat újra, ha a szülőföld megmarad, de ha a gyűlölködő beköltözők kitúrják, kiutálják onnan a több évszázada ottla- kókat: elérkezik a vég.” Azóta Ceausescu régen eltűnt, de kisebbségfelőrlő politikája folytatódik, olykor brutális kitörésekkel kísérten. Még ez is mintha Csoóri elemzését igazolná, Trianon „mélylélektani fordulatot” okozó hatásáról: 787
