Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója IV. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
tem szolgálatból hazafele és abban az átkozott, kapitalista lépcsőházban beakadt egy lépcsőszegélybe a bakancsom talpa, azt’ mingyár félig le is vált. Acélszalaggal van borítva a fokok széle, hogy ne kopjon a deszka. így aztán az acél kopik vékonyra, meg a szegek feje, úgy hogy a szalag el is vált egy helyen a deszkától. Na, oda akadt be a bakancsom. Megyek a házmesterhez, mutatom neki, mi történt.- Ezt nézd meg! - mondom.- Látom - aszongya. - Nem vagyok vak. Mit akarsz vele?- Hát csak annyit, hogy szét kéne verni a pofádat, amért nem tartod rendben a lépcsőházat. Miattad ment tönkre a cipőm. E meg néz rám, mintha most látna először az életbe. Aztán folpattan, odaáll elém, de jó szorosan, összehúzza az egyik szemit, és aszongya:- Pofád neked van, amit jobban teszel, ha befogói, mielőtt rá találok ülni. Asszed, amért tiszt vagy, mingyár ordítozhatsz is a munkásemberrel?! Majd meg lesz javítva a lépcső, ha adnak rá pénzt. Addig megjárhatsz rajta, ahogy van. Mért, ki vagy te? Perzsaszőnyeg nem kéne a lábad alá? Vagy tán én hordozzalak le s fel a lépcsőn, he? No, mingyár láttam, hogy komoly emberrel van dolgom, meg hát azt is, hogy mégse ő a hibás. Aszontam neki:- Mit mérgelődsz? Eszembe se volt megütni. Csak épp nem tudom, mit csináljak a cipőmmel.- Mi az, hogy mit? - aszongya. - Ne gyerekeskedjél már: fogod, elviszed a suszterhez, azt’ megjavítja. Nagy ügy! Az az igazság, hogy végül is megtetszett nekem ez a házmester. Mégiscsak igazi proletár, nem pedig, mint eleinte gondoltam, valami ócska burzsuj. Még azt is megadta, hogy a szomszéd udvarban laknak a suszterék, a túlfelin, egy kisebb házban, de csak este lesznek otthon, mert nappal a műhelyben dolgoznak. Amint besötétedett, átmentem amabba az udvarba. Látom a házat, az ablakokban ég a lámpa. Beléptem, azt’ köszönök illedelmesen:- Jóestét, fiúk!- Fiú itt nincs, csak urak vannak - aszongya az egyik. A másik meg hozzátette:- A fiúk a kutyát kergetik az utcán. Mi pedig önálló segédek és felnőtt emberek vagyunk. Közbeszól a harmadik:- Ugyan, haggyátok már. Hiszen nem jól lát szegény, attól a veres szemüvegtől az orrán. Viccölnek, gondoltam, hiszen nincs is rajtam semmilyen szemüveg. No, mindegy, lényeg, hogy jókedvű fickók. Éppen vacsoráltak.- A bakancsom miatt jöttem - mondom nekik. - A házmester küldött. Aszonta, jókezű mesterek vagytok.- Hát akkor ülj le és várj egy kicsit - szólt az idősebbik. - Bevégezzük a vacsorát, aztán megnézzük a cipődet. De ha nem tetszik, el is mehetsz. Nem fogunk sírni utánad.- Inkább várok - mondtam. Leültem náluk, azt’ nézelődöm. Zabáinak és isznak. De hogy! És mit!... Ha nem látnám a munkától fekete kezük, aszinném, hogy suszternak öltözött 73
