Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - G. Komoróczy Emőke: "Gyenge pontjainak összessége - az ember ereje" (Kárpáti Kamil: A menyasszony vetkőztetése) (kritika)
G. KOMORÓCZY EMŐKE „Gyenge pontjainak összessége — az ember ereje” KÁRPÁTI KAMIL: A MENYASSZONY VETKŐZTETÉSE Megrendítően szomorú és mégis felemelő olvasmány Kárpáti Kamii új regénye. Ön- sors-analízisnek is tekinthető, háttérben a közelmúlt történelmével - az emlékezet röntgengépével világítja át az eltűnt Idő érzéki káprázatba burkolt kegyetlen és sze- mélyiség-roncsoló valóságát. Lehántja a „menyasszony” — az Irodalmi Életté szeplösö- dött - közönségesedett Múzsa - mayafátylait s leleplezi a Szépség álarcába rejtezett Csábítás önző és falánk boszorkány-vigyorát. Ugyanakkor oltárt emel a „Noah-Noah”- emberpár belső szövetségének, a Szeretet és Odaadás megtartó erejére épülő, szétsza- kíthatatlan kapcsolatának. Ez a Szeretet erősebb a Halálnál is (ezért felemelő); mégse képes megmenteni a hőst a nyaka köré hurkolódó Végzettől (ezért szomorú). A történet 1989-ben lezárul; az író 1990-ben írt bevezetőjében (A szerző levele barátnőjéhez) külön kiemeli: hőse nem élhette meg a (rendszer)változást, hiszen a személyi szabadság feltételei azóta sem teremtődtek meg - „feltámadásához” tehát nincs remény. „Tetemébe a pártdiktatúra tegnapi bajnokai rugdossák a legnagyobbakat.” A „Noah-Noah”-emberpár már az 1988-as verseskötet (Minden nagyság emlék) óta jó ismerősünk: az egyszerre természeti és kulturális gyökérzetből táplálkozó primér létezés - a „noah-noah-élet” első hírnökei ők. A világ peremére szorult (taszított), tragikusan tiszta Harlekin (Harle-noah) számára a sorsában immár negyedszázada osztozó Gi-noah maga a Fény, aki a bensőséges szeretet Ariadne-fonalával kalauzolja öt a földi labirintus pokolköreiben egy majdani - lehetséges - Szabadulás felé. Ok ketten kívül- és felülállnak mindazon, amit a politika eszközeivel behatárolt brutális élet - a „vérnősző diktatúra” - kínál(t) kiszolgálóinak (pénz, siker, megnyíló életlehetőségek). Alászorítva a „tűrt” kategória „másodlagos állampolgárai megbélyegzettségébe, mégis megnyerték a Jövőt: megteremtették a maguk Édenét és átmentették szellemi erejüket, belső autonómiájukat egy szabadabbnak ígérkező világ számára. Igaz, Harlenoah sorsa a regényen belül bezárul: a honi Börtönből számára nincs menekvés. De halála egyben Feltámadás is: utolsó lehelletéig tiltakozott mindenféle önkény ellen. A kerettörténet egy olaszországi utazás: a Ginoah vezette Gruppó (érzéki-eleven Vadmacskák színjátszó társulata) egy ócska buszon útrakel álmai földjére: Itáliába, hogy az olasz reneszánsz ragyogásában fürdőzzön, s fellépjen a firenzei juniálison. A feszes szerkezet a reneszánsz képekhez méltó arányt és mértéket teremt a gazdagon burjánzó-indázó, barokkos bujaságú részletek sűrűjében; így világosan kirajzolódik az útirányt követő vékony szálú cselekményvonulat, amelyet Harlenoah teremtő képzeletének szabad-asszociatív játéka dúsít polifonikus szimfóniává. A tudatáram folyamába hol alámerülve, hol felszínre bukkanva keringenek-szállnak a gyermekkor, az ifjúkor, a börtön, majd az utána következő évek (emberi megalázások, írói kirekesztettség) emlékképei. A szürreális kavargásban fel-felvillannak a Múlt kútjából az ismerős és rokon arcok (Rösler-Kraitz nagyapa, Mamus, Iboly, Dedeo úr, Csu bácsi, Ilon-Gyula- Jozefin furcsa hármasa, s a mindig sápadt tüdőbeteg fiatalasszony, az édesanya szomorkás alakja). Az akkor még Puckó, majd Gentdle névre hallgató kisfiú legintenzívebb, 779
