Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Voigt Vilmos: Gráfik Imre: Jel és hagyomány (Etnoszemiotikai tanulmányok) (kritika)
donjegyekről), arról is tud, írt is másutt. Magam igazán szeretem az elméleti, akár filozófiai szemiotikát. Ám mondjuk a most elhunyt világhírű franciaországi (litván) szemiotikus, A. J. Greimas jelentéstani négyszögeinek százhuszonhatodik alkalmazójánál (aki mondjuk a harag T 'h kedvelés gyűlölet l j szeretet négyszögének elemzését adja) számomra reálisabb olvasmány Gráfik néhány tanulmánya. A rovásjeleket füljeleket, égetett jeleket ugyanis (a vagyontárgyakkal együtt) örökölni kell, és igazán leleményes módon osztoznak meg például apjuk halála után a fiák a közös falusi csordába továbbra is mindennap kihajtott, ám most már több és más tulajdonoshoz tartozó jószágon. Ez a mindennapi jelhasználat és jelvilág kívül marad a világ legtöbb fennkölt szemiotikusának érdeklődési körén ... noha bizonyára nem Porfiriosz dedukciós definíció-szintelmélete volt az ősi szemiotikus foglalatossága. O azt tette, amiről Gráfik is ír: az erdőben járván, ha például vadméhekre talált egy fa odvábán, oda véste a maga jelét, hogy a méhek az ő „tulajdona”. Műveltebb svéd parasztok (az újkorban) ilyenkor egy névvel aláírt papírt szögeztek ki a fára. (Már Gráfik forrásmunkái is megjegyzik, ez a módszer addig jó, amíg az illető közösség primitíven becsületes.) Ajánlhatom, ugyanígy érdemes lenne leírni az ucán parkoló autókat, parkolóhelyek megjelölését, sőt a mai névjegyhasználatot is. Mindez ugyanis a tamga típusú jelnek csak kései, új formája: a jel arra utal, hogy ajelölt tárgy vagy terület vagy identitás az enyém és az enyéimé. Más ne is nyúljon hozzá (noha tehetné). Mára már elvesztettem azt a derékszögű háromszög alakú favonalzót, amelyet édesanyám kobozott el, mivel az iskolatárs szülei és egyéb rokonsága nem fizette a családi házban (sajnos) általuk megvett rész utáni adót. Még valódi tintával, még valódi acél- tollal azt írták a megbámult, ám soha szét nem esett iskolai vonalzóra: Isten szeme mindent látt, eine lopd e léniát! Schüsler Gabriella 2. b. oszt. tan. Ez az a jelvilág, amellyel Gráfik Imre foglalkozik, és csak sajnálni tudom azokat a magasságban kerengő szemiotikus-filozófusokat, akik a mindennapi élet jeleit csak használják, ám azt nem vették észre, hogy ezek léteznek. (A szibólumok kedvelőinek megemlíthetem, hogy az iskolai háromszög-vonalzó nemcsak szabadkőműves-jelvény, hanem foként a barokk templomokban és a délvidéki magyar paraszti házak homlokzati részén, a fából faragott tető- és kapurészeken az „Isten szöme” - oculus Dei - amely mindent lát. Úgyhogy, van itt fennen szárnyaló jelképkutatóknak is mit vizsgálni.) ‘ Gráfik Imre ezeket az elemi jeleket a közlés (információ) és a tájékoztatás (kommunikáció) érdekszférájában helyezi el. Itt is igaza van. Tévedne, aki azt hinné, hogy a világot csupán ma forgatja ujja körül a sajtó, meg a CNN. Mindig is a hírek, az újdonságok mozgattak mindent, még a leghagyományosabb társadalmakban is. Amikor Gráfik információelméleti alapon jellemzi és elemzi a parasztok falusi életvitelét, megint csak fején találta a szöget. (Tudja a kedves olvasó, mire utal ez a kifejezés? Ennek is megvan a szemiotikája.) Voltaképpen nem tudunk eleget arról a falusi közlésrendszerről, amelyet a néprajzkutatók sem írtak le igazán, ám az nyilvánvaló (= e szó azt jelenti, még most sincsenek adataink erre vonatkozóan), hogy itt egy sok évezredes közlési gyakorlat meglétével kell számolnunk. Senki sem használta annak idején Gráfik Imre kézi számítógépeit: ám a rendszer csakugyan ilyen. Nem a mai újságok és tv-show-műsorok, hanem a honfoglaló magyar egyszerű nép hozta ide a jelrendszereinket. És hogy mit, arról még mindig a legtöbbet az olyan etnográfus-szemiotikusok tudnak, mint amilyen Gráfik Imre. Érdeklődésének másik része a „népi térhasználat”, vagy ahogy ő mondja könyve második részében, „a tér jelentései”. Ébben aztán igazán egyedül áll kutatásaival, hiszen mind Magyarországon, mind nemzetközi viszonylatban ezzel a kérdéskörrel sajnos kevesen foglalkoznak. Gráfik szerint jelszerűen van felhasználva a tér akkor, 776
