Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Lőrinczy Huba: A polgár meg a kutyája avagy a zendülés viszolygó dicsérete (Márai Sándor: Csutora) (kritika)
LORINCZY HUBA A polgár meg a kutyája avagy a zendülés viszolygó dicsérete MÁRAI SÁNDOR: CSUTORA A polgári kutya gondozásának könyve: ez volt az első mű, amely „sértetlen címlappal” akadt 1945 télutóján a „pépessé darált” bibliotékából a hajdani otthon romjai közt matató Márai kezébe (holott ó „... a bilingvikus Marcus Auréliust, aztán Eckermann Beszélgetéseit és egy régi magyar kiadású Bibliát” szeretett volna íöllelni), s az emlékirat utóbb azt is rögzíti: „A mi házunk alagsora nem sérült meg, és a pincében, a ház Mikó utcai frontján épségben maradt Kovács úr, a bibliás asztalos műhelye. O és családja eltűntek az ostrom zavarában, később sem kerültek elő. Talán csak abban a tréfás könyvecskében élnek még, amelyet könnyelmű, ifjú éveimben írtam a Mikó utcáról, a Krisztinavárosról, Csutora nevű harapós pulikutyámról s mind az őrültekről és különcökről, akik az elromosodott házakban - ebben a családi mítoszban, amely most törmelékre esett szét -, itt a mélyben valamikor éltek. Ez volt az én világom és ez volt az én saját mítoszom, hát erről írtam. Proust a francia főnemesekről és a nagypolgári sznobokról írt. Én Kovács úrról írtam (...) Kosztolányi, aki olvasta a könyvet, ismerte a történetke kétlábú és négylábú szereplőit, a könyv megjelenése után figyelmeztetett, jó lesz, ha egy időre elmegyek vidékre, mert a könyvnek híre ment a környéken - nem olvasták, de hallottak róla -, és nem lehetetlen, hogy valamelyik regónyhős egy napon lesbe áll és hátba szúr egy hegyes reszelővei” (vö.: Föld, Föld!... Bp., 1991. 88., 127-128.). Jelzi e kései vallomás: vérbeli kulcsregény az először 1932-ben megjelent Csutora. Olyannyira az, hogy a címszereplő utódjának, az utolsó fejezet végén említett Jimmy Kingnek a betegségéről, majd lassú agóniájáról az 1943-1944-es Napló többször is beszámol, maga Márai és felesége („az úr” és „a hölgy”) a mű legbelső körében foglal helyet, s túl cselédjükön, Terézen, föltűnik a történet peremén - Telkes néven - „Kovács úr, a bibliás asztalos”, nemkülönben esküdt ellensége, „... a nyomott kedélyű házmester”, vagyis a nemesi származású „lakatos és szerelő” Zsombolya úr, akit a Föld, Föld!... ugyancsak szóba hoz, s kinek hitveséről mintázódott - szintén az emlékirat állítása szerint - a felejthetetlen Kosztolányi-hős, Édes Anna (i. m. 121-122.). A kortársak, a Mikó utcai ház és a környék lakói számára bizonnyal ismerős lehetett (volna) a regény többi figurája is, számunkra viszont reménytelen immár a további azonosítás, illetőleg modellkeresés. Reménytelen, egyúttal fölösleges is. Vég- W téré a szerző maga figyelmeztet memoárjában: noha a Csutora kétséget kizáróan kulcsregény, válójában fiktív világként, „mítoszaként létezik és funkcionál, s benne ilyképp nem a másolás, a szimpla valóságtükrözés, hanem a teremtés, az átlényegítés gesztusa a fontos. A históriában fellépő „őrültek és különcök” (köztük legelsőül az író és házanépe) nem hétköznapi valójukban érdekes lények, hanem magatartásuk és mentalitásuk többé-kevésbé jelképes voltáért, mint egy jól körülhatárolható társadalmi réteg, életérzés és -stílus szubsztanciájának hordozói, egy korhangulat kifejezői, amiként a címszereplő, a keverék kutya is sokkal többet jelent és szimbolizál fékezhetetlenül vad önmagánál. Azért a sanyarú és banális tanulságért, hogy egy 770
