Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Barna Róbert: Ásószerszám (Beszélgetés Ungváry Rudolffal) (interjú)
hauseni koncentrációs táborból, de Svájcba érve megtagadta az aliját, az Izraelbe való hazatérést. Inkább Magyarországot választotta, mert fundamentalista zsidó létére elfogadhatatlan volt számára, hogy a Messiás megérkezése előtt zsidó állam létezzék. Egyébként is az volt a véleménye, hogy a zsidónak akkor van értéke, ha leköpik. Ezért aztán egykori cionista barátai minden kapcsolatot megszakítottak vele, ö viszont azok közé a kevesek közé tartozott, aki az egyik vállalati gyűlésen, melyet a Rajk-per idején mindenhol meg kellett tartani, vállalata fökönyvelőjeként nyilvánosan megtagadta, hogy követelje a halálos ítéletet, arra hivatkozva, hgoy zsidó vallása tiltja mások halálának kívánását. O ismertetett meg Franz Kafkával, előbb, mint ahogy Kafkát az európai irodalom felfedezte. Ugyancsak egy ilyen lemezesten, Petrigalla Pálnál ismertem meg Komoly - eredeti nevén Koryürek - Pétert, egy Magyarországra szakadt francia nevelönő és egy török nemzeti költő, Kemál Atatürk harcostársának fiát, aki 56-ban az Igazság című lap egyik szerkesztője volt, és amikor megismertem, éppen segédmunkásként dolgozott. Ezek a találkozások valami félájult, majdnem felszabadító érzéssel töltöttek el. Úgy éreztem, mintha ezek az emberek valamiféle kulcsot tartanának maguknál, amellyel számomra előbb-utóbb kinyílik majd egy ajtó. Ahogy Kafka művei is: Nekem az „Átváltozás” vagy a „Per” kommunistaellenes látlelet volt, hiszen pontosan azt a tehetetlen kiszolgáltatottságot fejezte ki, amit éreztem, de nálam ezerszer árnyaltabban és egyetemesebben! Ugyanez vonatkozott az irodalomra is. Az az irodalom, amellyel Magyarországon író lehetett az ember, számomra megvalósíthatatlan volt, mert olyan tehetséget feltételezett, amellyel úgy éreztem, nem rendelkeztem, noha szerettem volna rendelkezni. Se ésszel, se érzelemmel, se bármilyen rendelkezésemre álló eszközzel nem tudtam felfogni, mitől lesz egy írás „irodalom”? Ennek csak részben volt köze a kommunistákhoz, és az olyan, felfoghatatlan és megvalósíthatatlan írói technikákhoz, mint amelyeket mondjuk Kamondy László, Szeberényi Lehel vagy Cseres Tibor képviseltek. Ez a realizmus az én tehetségemet meghaladta. De az is meghaladta, amit a következő, lassan már nálam fiatalabb nemzedék kezdett képviselni később. Abból, ahogy például Doromby fogadta Bereményi első prózai műveit, számomra nyilvánvaló volt, hogy született profi írónak tartja. Csak éppen arra nem tudtam rájönni, hogy mitől az, és hogyan kell ezt úgy csinálni, ahogy ő csinálja. Mit nem adtam volna, ha valaki az én írásaimat tartotta volna profiknak!? A legnagyobb, addig nem tapasztalt élményem azonban az volt, hogy Komoly, akárcsak valamivel később, a Vigília-asztaltársaságban megismert Doromby Károly és Mészöly Miklós valamiképpen elfogadtak. Nem volt ennek közvetlen tanújele, sőt: ami írásaimat illette, szorongva tapasztaltam, hogy inkább tartózkodó az ítéletük. De volt valami nyitottságuk azok iránt a késztetések iránt, amelyekrők tudtam, hogy ott lap- panganak bennem. Komoly volt az első eleven ember, aki a bűnről, a nemiségről olyan szavakat mondott, hogy éreztem belőle: itt nem az én elítélésemről van szó. Ne legyen félreértés: azt, amit eddig elmondtam, akkor nem nagyon mertem és tudtam volna elmondani, noha szerettem volna. Amit meg képes voltam elmondani - hogy például a legszívesebben csavarhúzót döfnék a kommunisták szemgödrébe, amiért nem adják meg nekem ugyanazokat a jogokat, amik nekik járnak —, azon inkább a fejüket rázták vagy röhögtek. De már ez a röhögés is olyan volt, mint valamiféle friss, alpesi levegő a távoli szabadság birodalmából. A szerkesztőségek, a rendezett irodalom világa ehhez képest a hierarchiák heréit világa volt. A hatvanas években feltehetően megindult valami. Te is önállóbb, felnőttebb lettél, azt hiszem, hogy utolérted - mondjuk így - irodalmi vagy szellemi kortársaidat. Arra gondolok, hogy Petrigallánál egy gyerek rácsodálkozása és belépése a világba a jellemző. A hatvanas években már önálló és kiteljesedő személyiséggel vagy jelen. 767
