Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója IV. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
- Mi az igazi férfi kötelessége? Most is mindenki hallgatott. Világos: minden ember élni akar, méghozzá szabadon, nem pedig lágerben. Ekkor megszólalt Lipa, aki ott állt mellettem:- Jól begombolni a sliccét. Lemerevedtem. A teremben csönd. Lipa meg csuklik hangosan és azt kérdi egy hadnagytól:- Jól megmondtam neki... mi? Szerencsére nem mindenki hallotta és értette, mit gajdolt. Mert ezt ellen- forradalmi gúnyolódásnak is lehet venni. Egy NKVD-s százados már ki is bökte magának Lipát, azt’ engem kérdezett:- Ez meg kicsoda?- Egy részeg vasúti munkás - mondtam neki. - A szabad ünneplés örömében berúgott és motyog össze-vissza. Igyekeztem elhúzódni Lipától, nehogy kiderüljön, hogy isméjük egymást. Hát mit lehet azt tudni, ki hallotta, amit mondott és hogyan értette? Közben a szónok újra magához ragadta a kezdeményezést és elkezdte magyarázni a dolgot:- Az igazi szovjet férfi mindig kész (itt Lipa megint valami disznóságot mondhatott, mert igencsak igyekeztek elhúzódni tőle) dolgozni és életét adni a Szovjetunió üdvéért! A közönség hosszan tapsolta az aktivistát. Én is vörösre vertem a tenyerem. Meg oldalaztam is kifelé, hogy minél távolabb kerüljek Lipától. Rettentően sajnálom, hogy ennél az embernél lakom. Első látásra tisztességes munkásnak tűnik. Aztán megfolyton kiderül, milyen veszélyes és ostoba. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb elkapják és beutalják valami olyan helyre, amelyet épp a hozzá hasonló elemek átnevelésére teremtettek. Ezúttal még nem bukott le. Jó későn ugyan, de hazaette a fene. Hallottam, valami lengyel nótát dajdajozott. Én meg sebtibe leoltottam a villanyt, azt’ tettem, hogy aluszok. Féltem, hogy még bejön hozzám. Híj, piszok veszélyes ember, annyi szent! (1940 augusztusa, Vilnius) Hurrá, hurrá, hurrá! Megint Vilniusban vagyok. Most egy ideig nem volt időm írogatni. De mingyár elmondom, mi minden fontos dolog történt ez év május eleje óta. Vörös vasöklünk hatalmas csapásával szétvertük a fasiszta litván minisztereket és kapitalistákat. Az elnökük ugyan olajra lépett, de hát miért vannak a mi NKVD-s sasfiókjaink, ha nem azért, hogy lefüleljék és egyszer s mindenkorra ártalmatlanná tegyék. Bár az igaz, hogy valami nagy harcok nem voltak: Asszem egyáltalán nem voltak. Elég volt egy sima ultimátum: a kormányunk odatolta az angol-amerikai kapitalizmus vérszopó pribékjeinek orra alá és az egész államuk szétesett, mint egy abroncs nélküli, vén hordó. Úgy bezony: nagy és hatalmas a mi anyánk, Oroszország, nem állhat meg ellene senki sem!... Szépen, lassacskán ki fogjuk nyírni az összes burzsujt és elszedegetjük a tőkéjüket. Ez igen! Én például miért ne lehetnék valamirevaló kapitalista? Mim nincsen hoz69
