Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Martos Gábor: "Mindenki nekifogott írni, és ez hozott össze bennünket" (Beszélgetés Palotás Dezsővel) (interjú)
Elsősorban... Nemigen törődtek velünk akkor még Magyarországon; egy-két embertől eltekintve, aki tulajdonképpen ebből élt, hogy odafigyelt. Nem is lehetett hatása, hiszen nem jutottak át a könyvek Magyarországra... Legalábbis nagyon kevés, és valóban csak nagyon szűk körbe... Márpedig, ha nem jelennek meg a könyvek, akkor nem létezik irodalom... És ti mennyire tudtatok figyelni azokra a hatásokra, amelyek Magyarország felől, vagy egyáltalán külföldről jöttek? Mondtad, hogy már sokkal erősebb volt az avantgárd szemléletnek a megjelenése ebben a körben. Hogy tudtatok ezekhez kapcsolatokat találni? Akkor még hozzájutottunk irodalomhoz, folyóiratokhoz; akkoriban ezek még a szerkesztőségekhez eljuthattak... Ez meddig volt nagyjából; mikor szűnt ez meg? Ezt fokozatosan csinálták. Időnként csak egy-egy sokk érte az embert. Emlékszem arra — ez ’73—’74-ben lehetett - amikor egyszerre felemelték a papír árát, és ugyanakkor csökkentették felső diktátummal a folyóiratok terjedelmét; emlékszem, ott üldögélt Bretter a Korunknál, és mindenki panaszkodott, hogy a Korunk akkor most fele akkora lesz és majdnem kétszer olyan drága, és akkor azt mondta Bretter: hát igen, a Pál utcai fiúk ban is azt mondta a törökmézárus, hogy hát most kevesebb, hát most drágább. Volt néhány ilyen sokk, se különbén ezt — mármint a külföldi folyóiratok kiirtását - fokozatosan intézte el a rezsim arra hivatkozva, hogy nincsen pénz; előbb ezt a lapot, aztán azt a lapot... Vagy egyszerűen csak levágták a megfelelő keretet és így maga a szerkesztőség kényszerült rá, hogy külföldi lapokat többé ne hozasson be. Az elsorvasztásnak a technikája volt az is, hogy valahányszor kihalt valaki egy szerkesztőségből, szó sem lehetett arról, hogy pótolják: egyszerűen zárolták a posztját. Ezérí is nem juthattatok ti pozícióba egy-két kivételtől eltekintve... Ezért is. Aki pedig bejuthatott, az vagy nagy összeköttetésekkel rendelkezett, vagy pedig nem kellett félni tőle; neveket megint nem akarok mondani. Ebből a generációból - most a generációt megint csak irodalomtörténeti értelemben használom - nagyon sokan elhallgattak, nem publikálnak... Az, hogy elhallgattak, az természetes. Nézz meg bármely antológiát, vagy bármely nemzedéket... Minden fiatalember elöbb-utóbb eljut oda, hogy ha egyebet nem, egy-egy szerelmes verset megír. Aztán kifullad az ambíció, kifullad a mondanivaló, elsorvad a tehetség. A legtermészetesebb dolog, hogy az induló csoportokból nagyon kevesen maradnak meg... Én pontosan erre a kevés emberre kérdeznék rá... Azok maradtak meg, akik komolyan gondolták... Arra lennék kíváncsi, hogy te hogy érzed most visszatekintve ennek a mondjuk nagyjából egy évtizednek a szerepét; hogy fog szerinted látszani ez a tíz év? 750
