Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 1. szám - Tandori Dezső: Dzulio és Kfaaf (próza)

világháború fő-fő serkentőjének háza volt egykor, B. grófé, most kis-arab- állam nagykövetsége... arrébb az amerikai nagykövetség... egyházi épület- volt diplomataképző... egy burgenlandi borkimérés... egy svéd emberről elnevezett park... s a tér, ahol a Doderer-regény főszereplőnői közül az egyiknek a villamos levágja a lábát. Szorongva megyek át a fénylő, vasárnapi, nyik- kangató síneken. Sírva fordítom itthon a Doderer-regényből a részt, ahol barátai bemennek hozzá a kórházba. Beszélnie még nem szabad, de egykori szerelmének, a felmerülő távolokból, hiányzó fél lábbal immár, az ágyból, a fejére teszi a kezét. Ez egy különös történet, az a férfi nem kapta meg ezt az Ezüst Tollat, nem, de tizenöt év múltán ez az Ezüst Toll épp ott zuhant a villamos alá, ahol ez a férfi a leendő feleségével, a Hosszú Puskával találkozott, általa találkoztak, az ő elvesző fél lába árán. A Hely Kis Szelleme minderről hallgat a fában. Hallgat B. grófról. Hallgat róla, mi jön, mi várható. Most egy kis gelseni (de már ezt a formaságot is hagyjuk, a közbeiktatást a szövegben, sincsen) verseny, mesélem a badeni vonaton. Samu miatt az ARAL-kupát etc. Samu tegnap egész délután a vállamon hasalt. Járkáltunk a szobában, kinéztünk a gesztenyefákra; gyerekkoromban, a Balatonról iskolakezdéshez hazatérve, ezeket a fákat valami más módon láttam... ez a „más” nem volt akkor még kopott kifejezés. De mindegy! Alkalmi ismerőseimmel elköszönünk egymástól.

Találkozó Krieauban, szeptemberben! „A” Krieauban, ahogy - névelős név! - helyesen tudom már én is. Fut-e majd Comanchero? Lady Du? Medina Maxina? Kojac újra? Rih és Nux? Vanette, azaz Vanetta? 0, Vanette és Vanetta! De mindegy. Kinyitom a Music TV-t. Ma hajnalban már lement a „Looking for the Summer”. Most nincs miért kinyitni. Néha órákig ezt vártam. Ez azért szerencsejáték, magyarázom. Egy szinten felül a ló: nem. Odaadásjáték. Alappénz-játék. Csak alapvető pénzből szerezhetsz pénzt, persze, rajta. Ritka a tíz schillinggel megszúrt hármas. Ez tíz schillinggel megszúrta a hármast! De nem „ez”-nek neveznek, „ő”-t mondanak, ilyen értelemben. Többször javaslok tegeződést; magázódunk. A Hely Kis Szellemét se mesélem el, egyáltalán, Szpéróék kivételével semmi másról nem beszélünk, csak a versenyekről. Egymás közt vagyunk. Benne egy dologban. Otthon, kolostori szobámban, kinyitom az ablakokat, az asztal mellett cigarettázom. Memphis, mint Ottliknál. Az Ascot Kávéházban vettem. Bemegyek néha az Ascotba, wales-i embernek mondom magam, nézegetem a „hazai” — a szigetországi - futamokat a lapokban. Nézegetem Henry Miller japán barátnőjének beszámolóját. Megiszom egy sört. Alig drágább, mint a kolbászosnál. Elhozok egy doboz zöld gyufát. De vásárolok is York cigit, vagy van velem még Szofi, vásárolok egy doboz Elephant-gyufát, a foszforos oldala kockás. Baden fa épületei halványzöldek. Már megint nyert? Ezt kérdi a pénztárosnő. A kassza megint kifogásokkal működik. Gyerünk a másikhoz! Forróság dől be az ablakon, ülök, nézem a Duna-partot, a víz maga badeni korú hirtelen, mintha apám és anyám figyelne egy még régimódi gőzhajót egy képeslapon, mintha megjönnék nyárból; „Looking for the Summer”. Valamiért sokat hallgattam egy szombat délelőttön Zoránt: „A szerelemnek múlnia kell”. Ott van: „Hogy értsd, / egy pohár víz mit ér, / ahhoz hőség kell, / ahhoz sivatag kell.” Nézem Badenban, másodnap, az első futamot. A szememet majd’ szúija ki, az utolsó pillanatban - nem is a kétes kasszagéphez rohanok vele! - : itt egy autszájder

56