Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Monoszlóy Dezső: Fifike (novella)
minket. Én bevallom, még magamat is szeretem, csak mióta az antikrisztus belém költözött, de hiszen maga tudja, őt akartam megölni, a belémköltözött antikrisztust. Mit gondol, az antikrisztust is szeretni kell? Nem, őt meg kell ölni, tűzzel, vassal, nádihegedűvel. Jó, Fifike, erről ma ne beszéljünk, inkább maratnunk a szőrös oroszlánnál, meg a zöld egérnél. Kék! Nem mindegy? Nem. Egy kék egér egészen más, csak ő illik a szőrös oroszlánhoz. Különben nincs hangulat. Ha a szőrös oroszlán elbődül, mama fésüli a copfomat. Néha meg is ráncigálja, ha engedetlen vagyok. A kék egér közben köröttünk ugrál, így ni. Vigyázzon, Fifike, elesik. Síkos a linóleum. Mama felteszi a fekete szemüveget, nem a védőt, az csak a kvarcoláshoz kell, és bevásárolni indul. Mama gonosz, nem érti meg, miért feküdtem le Bélával. Szerinte nem érdemes a férfiakkal lefeküdni. Ő apánkkal se feküdt le szívesen, de muszáj volt. így követelte a vallás. Elsőáldozáskor volt a legbüszkébb rám. Azt hajtogatta, te vagy a Krisztus menyasszonya. Később azonban semmivel se volt megelégedve, akármit csináltam. A főijeimmel se. Több félje volt? Kettő. Az első férjem sokat ivott, különösen olyankor, ha nem akartam vele lefeküdni, hogy a mama kedvére tegyek. Ilyenkor a mama ágyában aludtam. 0 meg egyedül. Ha dühbe gurult, ügy begerjedt, az ágytámlánkra kente a férfiasságát. El is váltunk. Aztán jött az aranykeretes pápaszemű. Nem mindjárt. Egy-két másik férfinak azért lehúztam a bugyimat. Jólesett? Fene tudja, inkább kíváncsiságból. Meg hogy ne ellenkezzem. Ne mondják, fennhordom az orromat. A másik férjével eleinte jól megértették egymást. O idősebb volt, nagyapám lehetett volna. Örültem, hogy van nagyapám, méghozzá olyan, amelyikkel le is feküdhetek. Husikámnak hívtuk egymást. Csak nagyon ráncos volt az arca. Ezt restelltem mások előtt. Pedig amúgy ügyes volt, szekrényt is csinált nekem, abba akasztottam a ruháimat, amiket tőle kaptam. Gazdag volt? Öregördögöt volt gazdag, csak szörnyen költekező. Hiába figyelmeztettem, husikám, mi lesz velünk, ha elfogy a pénzünk, ő kinevetett. Vagy végighúzta hibás hüvelykujját, amit valamikor valami szerszámmal lenyiszált, a szekrény bütykein, s azt dalolta, három pengő egy menet, babám azért nem lehet. Ez a mamát is idegesítette, mert ő meg beosztó, ha vele vagyok, egy hétig esszük a felmelegített krumplilevest. És most hol tartózkodnak? Kik? A férje, meg a mama. Itt egyiküket se láttam, meg azt a kedves öregurat sem, akit annyit emleget. Hát ők nem jöhetnek, tudják, veszélyben vannak. Én már mindenkit figyelmeztettem, meneküljenek. Ha megindulnak a seregek, menekülni kell. Innen is. Nem fog védeni sem ajtó, sem ablak. Belőnek mindenhová. Jézust keresik. Jézus azonban láthatatlan. Mama talán nem menekül, neki fájnak a lábai, s mama senkit se szeret, csak önmagát. Mama engem se szeret. Csak ül a televízió előtt és dalolászik. Ha meghaltam volna, esetleg megsirat. De ez se sikerült. Pedig láttam a kék egeret. A parton ült. Egyedül. A szőrös oroszlán elsompolygott mellőle. Akárhogyan erőltettem a szememet, sehol sem mutatkozott. A combom közé nyúltam, hátha oda bújt. Megtalálta? Nem. Már ez se okozott örömet. Akkor vettem be a tablettákat. Az egész doboz tartalmát lenyeltem. Igen, az antikrisztus miatt, meg azért is, mert nem találtam szappant, .hogy megmossam a kezemet. Ha lett volna szappan, mindent lemosok magamról. Az egész életet. A leselkedő 597
