Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 5. szám - Merklin Tímea: A csörgősipka láthatatlan angyala (Hamvas Béla: Karnevál) (tanulmány)
Weöres lelke harmóniáját - bevallása szerint - Hamvas segítségével teremtette meg. Lukács azzal vádolta Hamvast, hogy a társadalomból kivonul, és ezt a magatartást ráadásul az igazi művészet alapelvévé kiáltja ki; abszt- rahálja magát a semmibe. Bálint Péter a Poéta sacer alapján alkot magának képet: „Hamvas sem misztikus filozófus, sem krízeológus, sem teofizikus, inkább poéta sacer, a sacer szó kettős értelmében: szent és átkozott sorsú, tiszteletreméltó és gyalázatosán megalázott, fenséges és nyomorult, s költő, akinek sorsa az ő hitvallása szerint annyi, »mint vállalni az összes elhagyott és feladott emberi méltóságok jelképének őrzését.« Hamvas a poéta sacer, akinek aktív feladata... »a logosszal az emberi sorsnak az isteni léttel való kapcsolatát mindig újra és újra, önmagából, végzetesen cserbenhagyva, megteremteni.«1 Mi a Karnevál, ha nem az örvényből fel-felmerített tükörképekbe való belebámulás, majd azok végzetes cserbenhagyása, s ezen az aktuson keresztül az igazi valóság megteremtése? A szubjektum valóságáé, mely egyrészt a láthatatlanban van, vagyis épp e hely létezéséről való tudásban, másrészt a racionális regényszerkezetben, amely a regéynben felvázolt irracionális világot ellenpontozza - ezáltal teremtve harmóniát. Az irracionális tartalom és a racionális külső forma felfogható inkompetenciaként is. Nagy Sz. Péter a realista polgári nagyregény és a misztika e sajátos elegyét nagyszerű bukásnak tekinti. Talán közelebb áll Fábián László indulata Hamvaséhoz, amikor a Karnevál műfaját szellemi pikareszkként határozza meg, és a kísérleti regény fogalomkörébe utalja. Hamvas a Karneválban azt a műformát nvezi experimentumnak, „amely az összes ajtókat nyitva hagyja, és az embert nem kényszeríti valamely kuckóba, és nem terrorizálja, és nem ijeszt rá, hogy márpedig ebben a kuckóban élni és halni kell”. E műforma megteremtése kitörési kísérlet éppen annak a kornak a nyomasztó légköréből, mikor a kuckóban élni és halni kellett. Vonatkozzék ez akár a regényidőre (1884-1950), akár a regény megírásának idejére (1948- 1951). Irgalmatlan, mégis szórakoztató felismerések - igazán megéri a fáradságot, hogy az olvasó több mint ezer oldalon átgyömöszölje magát. Gyönyörű bohóckodás. Komikum élesben. Amely fokozott intenzitásával különül el a humortól. Vegyes gyümölcsöstál, ha a szatíra eredeti jelentését nézzük. Paradicsomteremtő rombolás, ahogy Németh László fogalmazott Az írás platonizmusa kapcsán. „Az írás a bomlás eijesztője. De ha természeténél fogva az: használjuk úgy, hogy a rombolás azzal, amit rombol, beszéljen arról, amiről beszélni nem lehet. Az igazi tudásról, amely Platon szerint nem közölhet, »hanem hosszas foglalkozás után, mint kiugrott szikrából támadt tűz, elkezd égni a lélekben.«”2 Hogyan bontakozik ki a humorisztikai valőr, a totális tagadás a Karneválban? * Kemény Katalintól tudjuk, hogy mikor Hamvas elkezdte írni a regényt, az a fejében már megvolt. Negyvenéves korában kijelentette, hogy ötvenéves korában meg fogja írni élete fő művét. Tíz év múlva csakugyan hozzá is fogott, s 1951-ben felállt: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!” De a Karnevál 574
