Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Fűzfa Balázs: A dió-motívum értelmezéséhez (tanulmány)

Nehéz sár, nehéz lovak, nehéz isten - ez maradt rám, hosszúra nyúló félhalál, pajta-csönd, pók az ágyon, pedig a kolerás tyúkok ólja mellől porszemet égig én emeltem,

hadakat, verset, tuskót én zúgattam a kopár szemhatáron.

Magyarország: bál-ország, én nyomultam a göndör húsú

himfyk elé: szép volt a nyögdécselés, fiúk, de legyen vége,

disznók dúlják a jácintos temetőket, nem látjátok? már halottaink orrát harapják, nyög a gége.

Seregelés voltam egymagám, magamból sokasodó, virágzó cseresznyefák és nők oldalán is mindig héjázó agglegény lassú romlástokban lehetnék még tán ősötök, vadkutyátok,

de ázott ökörszagot érzek az ágyékom körül s estéli árnyékomon osztozkodik már diófalomb és lámpafény.

(A látogató emlékei, 1977)

KÁNYÁDI SÁNDOR

Alázuhanó diólevélre

(CSOÓRI SÁNDORNAK)

vannak vidékek ahol nyáron is a kút melletti vályú alján reggelre megszajzik a víz megköt a színe akár a kiöregedett szavakon az emlékezet horkanva hőköl vissza a gyanútlan kis tavaszi csikó pikkelyeket prüszkölve inai anyjához

korai őszt

hosszú kemény telet csárogva rugaszkodnak tova a csókák

alázuhan az első diólevél s hulltában

hóharmat-verte halántékú férfi vállára nehezül: szárnyul (Sörény és koponya, 1989)

568