Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 5. szám - D. D. Vasziljev: Hozzászólás Dienes István előadásához (Benkő Mihály fordítása)
D.D.VASZILJEV Hozzászólás Dienes István előadásához BEVEZETŐ GONDOLATOK A CIFU-7 kongresszuson 1990. augusztus 28-án tartott debreceni előadásunk előtt néhány perccel vettem kézhez D. D. Vasziljev - a kitűnő turkológus és rovásírásszakértő - (Moszkva, Keletkutató Intézet) hozzám intézett meleg hangú levelét. Ebben lelkendezik afölött, hogy az 1990. évi nyári budapesti látogatása alkalmával bemutattam neki a rovásfeliratos tárgyat (múzeumi látogatására június 28-án és 29-én kerített sort, és másodnap magával hozta a másik neves rovásírás-szakértőt, S. G. Kljastomyj szentpétervári professzort is, akit ugyancsak beavattunk az „új” lelet rejtelmeibe), valamint örvendezik azért is, hogy felkértem: vegyen csak részt ő is - mint a rovásírás kérdéskörének egyik avatott ismerője - a Kalocsa környéki honfoglalás kori felirat keleti párhuzamainak feltárásában, illetve - ha arra mód van - a szöveg vagy szövegtöredék értelmezésében. A megküldött levélhez rövid szakvéleményt csatolt, amelynek létéről és tartalmának lényegéről a szekciónkban épp akkor elnöklő Fodor István tolmácsolásában értesült a hallgatóság (még ennek is bele kellett férnie a számunkra biztosított negyedórába!). D. D. Vasziljev kollégának már az első alkalommal feltűnt, hogy a kalocsai feliratnak, vagyis a türk-kazár rovásírás jelenleg legnyugatabbi emlékének egyik legjellegzetesebb párhuzamára messzi Belső-Ázsiá- ban: a Mongólia északnyugati határvidéke és a Szaján-hegység közé eső Tuvai Autonóm Területen, azaz a Jenyiszej forrásvidékén lehet rálelni. (D. D. Vasziljev első írásos véleményében alighanem zavarólag hat az olvasóra, hogy az orosz kutató a Homokmégy-Halom temetőjéből származó rovásjeles tárgyat és az ajmürlügi temetőből való rovásfeliratú csont tárgyat azonos rendeltetésűnek véli, holott a mi darabunk egy nyíltegez, belső-ázsiai párhuzama pedig egy íj tartozéka. Ez a félreértés nyilván tárgyalásaink nyelvi nehézségeiből adódott, illetve abból következett, hogy a magyarhoni darab töredékes, funkciója - a Kárpát-medence régészeti emlékanyagában kevésbé járatos kutató számára - nem oly egyértelmű, mint nekünk, akik állandóan ezzel a hagyatékkal dolgozunk. - Az „elhallást” a fordításkor részben korrigáltuk, innen az „íjászkészség”-féle körülírás! — Persze ez az apróság a rovásfelirat megítélése szempontjából a lényegen aligha változtat.) Levelében D. D. Vasziljev már akkor pedzette, hogy még több - jó párhuzamnak tekinthető — darabról van tudomása, de ezen analógiák összegéreblyézése, majd paleográfiai - vagyis írástörténeti -szempontú értékelése még további kutatásokat igényel. Legelső szakvéleményét így is forrás- értékűnek tekintem, hiszen moszkvai barátunk a Dienes-Vékony páros dolgozatainak készülésével párhuzamosan született gondolatokat vetett sebtiben papírra, hogy azok még a kongresszuson elhangozhassanak, de megnyilatkozása végül nem kapott megfelelő nyilvánosságot. Később részletesen kidolgozott — a további párhuzamok felsorakoztatásával megtámogatott - véleményére már fényt vet előzetes hozzászólása is, 547
